- A rászorulók megsegítésére létrejött, eleddig példátlanul széleskörű karitatív összefogás eredményeként több ezer debreceni család juthat tartós élelmiszerhez karácsony előtt Debrecenben - közölte a város társadalmi kapcsolatokért felelős alpolgármestere pénteken sajtótájékoztatón.
Széles Diána elmondta: a helyi karitatív testületbe tömörült 14 szervezet az akciót egymillió forinttal segítő városi önkormányzattal és más segítőkkel összefogvakarácsonyi adományokat gyűjt és juttat el hátrányos helyzetű debreceni családoknak.
Hozzátette: a város Mecénás díjasai sorra csatlakoznak az akcióhoz, de szeretnék bevonni a támogatók körébe a lakosságot is, akik a város főterén felállított "addtovább-házikóban" adhatják le tartós élelmiszer adományaikat.
Soha ilyen széleskörű összefogás még nem volt Debrecenben a rászoruló családok megsegítésére - jelezte az alpolgármester, megemlítve, hogy csatlakoztak a kezdeményezéshez a város sportegyesületei is.
Az elkövetkező napokban neves labdarúgók, kézilabdázók, jégkorongozók, vízilabdázók és kosárlabdázók személyesen is bekapcsolódnak az adománygyűjtésbe - tette hozzá Becsky András, a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezetője.
Balogh Barnabás, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) lelkész-igazgatója megjegyezte: szervezetük a magyarországi Dorcas segélyszervezettel együttműködve már hetedik éve szervezi a "kék vödör" akciót "az üres gyomrok és a rászorulók reménnyel való megtöltésére".
A példátlan debreceni összefogás láttán a meglévő háromezer vödör mellé újabb kétezret rendeltek, hogy azokat élelemmel megtöltve adhassák át a rászoruló családoknak - fűzte hozzá.
Széles Diána elmondta azt is: a város főterén lévő 24 feldíszített karácsonyfát olyan családokhoz juttatják el, akiknél évek óta nem volt karácsonykor feldíszített fenyő.
Az élelmiszer-adományok egy részét az ünnepek elmúltával januárban, februárban juttatják el a családokhoz - mondta Széles Diána.