Szijjártó: Debrecen az első számú beruházási célpont Közép-Európában

Helyi - 2019-11-14

Debrecen az átgondolt stratégiai építkezés eredményeként ma már az első számú beruházási célpont nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az elektronikai National Instruments (NI) debreceni szolgáltató központja új épületének átadásán.

A miniszter elmondta: az NI Hungary mintegy 5,5 milliárd forint értékű beruházásához, amellyel 216 új munkahelyet teremtettek, a kormány 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújtott.

Az idén 1481 milliárd forint beruházás érkezett az országba - összegezte Szijjártó Péter, megjegyezve, hogy "az idén beruházási és export rekordot ünnepelhetünk".

Az amerikai National Instruments (NI) debreceni szolgáltatóközpontja új épülete az átadása napján, 2019. november 14-én.. MTI/Czeglédi Zsolt.

A tárcavezető szerint a modern kori ipari forradalom olyan új technológiákat hoz be a mindennapi használatba, amelyről "korábban nem is álmodtunk". Az új technológia új versenyhelyzetet teremt, és "Magyarország megállja a helyét az új verseny közepette" - tette hozzá, megemlítve az Európai Unióban kimagasló, 5 százalék feletti gazdasági bővülési ütemet.

Szijjártó Péter a siker alapvető feltételének nevezte, hogy a magyar gazdaságot egy termelés-orientált gazdaságból minél inkább egy innováció és fejlesztések által orientált gazdasággá alakítsák át.

Ehhez komoly intézkedések kellenek - tette hozzá, megemlítve ezek közül, hogy október 1-től már nem előfeltétele a munkahelyteremtés a költségvetési támogatásnak a beruházás-ösztönzésben, és ilyen döntés volt a szociális adó további csökkentése, valamint a kutatás-fejlesztéshez társított adókedvezmények rendszere.

Arra példaként, hogy a magyar gazdaság nagyobb hozzáadott értéket képvisel, mint akár csak másfél éve, azt mondta: 2017 végén a beruházás-ösztönzési program keretében Magyarországra érkezett beruházások által létrehozott munkahelyeken az átlagos bruttó fizetés 304 ezer forint volt, ma ez 460 ezer forint.

Szijjártó Péter szerint ez a mintegy 50 százalékos növekedés is bizonyítja, hogy a Magyarországra érkező beruházások más hozzáadott értéket, más technológiai színvonalat képviselnek, mint korábban.

Ezt az NI 18 éves debreceni története is igazolja: előbb termelést vitt az amerikai cég a hajdú-bihari megyeszékhelyre, majd technológiát korszerűsített, most pedig informatikai, kutatás- és technológia-fejlesztési részleget adnak át - ismertette.

Szijjártó Péter azt mondta, a magyar elektronikai ipar tavaly 11 százalékos növekedést ért el, ami 5100 milliárd forint termelési értéket jelent, az idén januártól szeptemberig terjedő időszakában további 10 százalékos a növekedés, 4100 milliárd forint termelési értékkel. A 145 ezer embert foglalkoztató magyar elektronikai ipar 93,4 százalékos exportrátával dolgozik - fűzte hozzá.

A külgazdasági miniszter ismertetése szerint Magyarországon 1700 amerikai vállalat 105 ezer, többségében magyar embert foglalkoztat.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere azt mondta: az NI 18 évvel ezelőtti letelepedésével a gazdaságfejlesztés területén új korszak kezdődött, és a cég sikertörténete igazolta, hogy Debrecen képes kiszolgálni a legmagasabb technológiai és tudásigényű vállalatokat.

A polgármester méltatta az NI helyi mentorprogramját, amelynek keretében az elmúlt 10 évben a városban és a régióban 145 intézmény több mint hatezer diákja került kapcsolatba a vállalattal.

Méltatta az NI debreceni sikeres működését Alex Davern, az NI csoport vezérigazgatója megemlítve, hogy 18 évvel ezelőtt Debrecen távol-keleti helyszínekkel versenyzett a texasi székhelyű cég első, Amerikán kívüli gyárának megépítéséért.

A most átadott hatezer négyzetméteres irodaépület környezeti terhelése minimális, energiafelhasználása és fenntartása a legszigorúbb amerikai környezetvédelmi szabványoknak is megfelel - jelezte. Az új épület átadása alkalmából stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Ábrahám László, az NI Hungary ügyvezetője és Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora.

A nyilvános cégadatok szerint az NI Hungary Kft. értékesítésének nettó árbevétele tavaly 650 millió dollár (183 milliárd forint) volt a 2017. évi mintegy 600 millió dollár (172 milliárd forint) után.