- A költségvetési zárolás miatt szigorú takarékossági intézkedésekről döntött a Debreceni Egyetem (DE) vezetése - közölte Fábián István rektor pénteken.
A rektor utalt arra, hogy az intézményt sújtó, több mint 900 millió forintos költségvetési zárolás miatt kényszerülnek az egyetemi épületek bezárására december végén és január elején.
Közlése szerint a 900 millió forint az egyetem csaknem egyhavi állami támogatásának felel meg, vagyis ennyi pénzt kellene kigazdálkodnia másfél hónap alatt a felsőoktatási intézménynek úgy, hogy ezt az összeget az már az év elején betervezte az éves költségvetésébe. Fábián István hozzátette: a kialakult helyzetben egyedüli megoldást a szigorú takarékossági intézkedések jelentenek.
A Debreceni Egyetem vezetése ezért döntött úgy, hogy a 2012. december 22. (szombat) és 2013. január 6. (vasárnap) közötti időszakban az üzemeltetési kiadások megtakarítása céljából az intézmény valamennyi épülete - a betegellátást szolgáló létesítmények, a kollégiumok és a külső szervezetek által bérelt helyiségek kivételével - zárva tart - közölte a rektor.
Elmondta azt is, hogy az érintett időszakra a munkanapokra a rektori vezetés kötelező szabadságot rendelt el mindazon munkakörökre, amelyek a betegellátási és az ügyeleti feladatokat nem érintik. A dolgozók kötelező jelleggel szabadságra mennek, de a rektori hivatalban, a gazdasági főigazgatóságon és a centrumok központi ügyintézésben ügyeleti rendet tart az intézmény.