Tivizig: egymilliárdból megújult csatornarendszer

Helyi - 2012-05-08

Több mint egymilliárd forintos beruházással megújult a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) 1.300 kilométeres belvízelvezető csatornarendszerének negyede - jelentette be az igazgatóság vezetője kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.

 

    Bara Sándor a beruházás második ütemének befejezése alkalmából elmondta: ezúttal 18 csatorna kotrását fejezték be 103 kilométer hosszúságban.

Az első ütemben 201 kilométer csatornát rekonstruáltak, a tervezett harmadik ütemben újabb 76 kilométeres csatornarendszer megújítását tervezik, ami jelentősen növeli a belvízelvezetés hatékonyságát a keleti országrészben - tette hozzá az igazgató.

    A projekt által érintett vízgyűjtő területen 59 település vízelvezetési feltételei javultak: az állami kezelésű belvízelvezető rendszer eddigi rekonstrukciója mintegy 3.500 négyzetkilométer vízgyűjtő területre fejti ki a hatását, jegyezte meg Bara Sándor.

    A Tivizig igazgatója elmondta, hogy míg korábban évente mindössze 17-30 kilométer hosszan tudták a csatornák kotrását, felújítását elvégezni, a 100 százalékos támogatottságú európai uniós projektekkel az a szám csaknem megtízszereződött.

    Bara Sándor szerint a csatorna rekonstrukcióknál a természetvédelmi szempontokat is érvényesítik, így több csatornaszakaszon a kotrást és rézsű helyreállítást egy oldalon végezték, míg a csatorna másik oldalán meghagyták a különféle madarak, állatok vizes élőhelyéül szolgáló növényzetet.

    Végezetül Bara Sándor közölte: a csatorna rekonstrukciók mellett felújították a Tivizig szivattyútelepeinek többségét; a teljes, három ütemű beruházás összesen csaknem 2,58 milliárd forintba került.