Új alelnök a megyeházán, főigazgatói pályázat a kórházban

Helyi - 2006-11-23

Ülést tartott a megyei önkormányzat november 22-én. A megye napján tartott közgyűlésen megválasztották a megyei közgyűlés új alelnökét, Hajdúnánás egyik önkormányzati képviselője, Szólláth Tibor személyében. Emellett megalakultak a hivatal munkabizottságai, a képviselők pedig döntöttek arról, hogy pályázatot írnak ki a Kenézy Gyula Kórház főigazgatói posztjára.

 

Az olcsóbb működés reményében a korábbi 13 helyett csak 10 bizottság dolgozik majd a hivatalban. A testület határozott emellett a képvelők tiszteletdíjáról is, de a legfontosabb kérdés mindenképpen a Kenézy Gyula Kórházat érintő határozat volt. Az intézmény ugyanis  nehéz helyzetben van. Még mindig nincs új főigazgatója az intézménynek, ahol több száz millió forintos tartozás is felhalmozódott.

 

Ha a mostani konstrukció marad változatlan, akkor idén több mint 400, jövőre pedig több mint 700 millió forint veszteséget fog termelni a kórház. Úgyhogy nagyon súlyos a helyzet, és itt közös erővel a kórház dolgozóival, a kórház szakmai testületeivel, a tulajdonossal közösen kell kilábalnunk ebből a rossz helyzetből – hangsúlyozta Rácz Róbert, a közgyűlés elnöke.

 

Ennek első lépéseként a közgyűlés pályázatot írt ki a főigazgatói posztra, de eredmény csak februárban várható. Rácz Róbert úgy nyilatkozott: addig is tárgyal a szakminisztériummal, hogy a régió meghatározó egészségügyi intézménye is egyike lehessen az ország súlyponti kórházainak.