Új buszok Debrecenben

Helyi - 2009-02-16

2008. március 19-én írta ki a pályázatot a Debreceni Megyei Jogú Város az autóbusz

helyi közösségi közlekedés menetrend szerinti személyszállításra. A pályázat kapcsán

a DKV Zrt. és az INTER TAN - KER Zrt. konzorciumot hozott létre 2008. július 30-

án, Cívisbusz Konzorcium néven. A menetrend szerinti személyszállítási pályázatra a

Cívisbusz konzorcium 2008. július 31-én adta be a pályázatot.

A nyertest 2008. szeptember 25-én hirdette ki az Önkormányzat. A Cívisbuszkonzorcium megkötötte a közszolgálati szerződést Debrecen Önkormányzatával október 10-én, melynek értelmében 2009. július 1-jétől a helyi autóbusz-közlekedés üzemeltetője a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. és az Inter Tan-Ker Zrt.

 

A DKV Zrt. feladata a forgalomirányítási rendszer, valamint a helyi buszközlekedés üzemeltetése, a konzorciumi partnernek pedig a járművek biztosítása, valamint a járműfenntartás.

 

A helyi autóbusz-közlekedést teljesen új VOLVO B9L – ALFA CIVIS 12, valamint

VOLVO B9LA – ALFA CIVIS 18 típusú autóbuszokkal kívánjuk szolgáltatni, mely

autóbuszok gyártója, szállítója az Alfa Busz Csoport, valamint az INTER TAN-KER

Zrt. A 140 darab autóbuszból 100 darab autóbusz karosszériájának a felépítését,

beszállítói csoporttal együtt közel 500 fő végzi Székesfehérváron, az Alfa Busz Kft.

telephelyén. Az autóbuszok az Euro 5-ös, környezetvédelmi normáknak megfelelő

dízelmotorral, száz százalékban alacsonypadlóval és klimatizált utastérrel

rendelkeznek.

Az új buszok első példányait február 16-án mutatták be a sajtó nyilvánossága előtt.