Elkészült a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBMKIK) új székháza; az egymilliárd forintos beruházás 90 százalékát európai uniós forrásból fedezték - közölte Miklóssy Ferenc kamarai elnök csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.
A kamara júniusban költözik be az új székházba, a korábbi épületükből pedig vállalkozói inkubátorházat alakítanak ki - tette hozzá a megyei kamara küldöttgyűlését követő tájékoztatón.
Miklóssy Ferenc tájékoztatása szerint a stabilan gazdálkodó megyei kamara tavaly megduplázta a vagyonát, amely már több mint egymilliárd forint.
Összbevételüknek csupán a 7-8 százaléka származik a kamarai tagdíjból, de a kötelező kamarai hozzájárulással kiegészítve is alig több mint 30 százalék.
Bevételeik döntő hányadát - amely az elmúlt években elérte az 1,3 milliárd forintot - a pályázati források, illetve a szolgáltatásokból származó díjak jelentik - fűzte hozzá a kamarai elnök.
Miklóssy Ferenc a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését és a szakmunka társadalmi presztízsének emelését nevezte az egyik legfontosabb tennivalónak.
Németország példáját említette, ahol rendkívül megbecsültek a szakmunkások, míg itthon még mindig többnyire azt halljuk: "ha nem tanulsz, elmehetsz szakmunkásnak".
Miklóssy Ferenc szerint a vállalkozásoknak az innováció, a nyelvtudás, a számítástechnikai ismeretek, a kapcsolatteremtési képességek területén kell elsősorban fejlődniük annak érdekében, hogy helytállhassanak az európai versenyben.
Ebben nagy segítséget tud nyújtani számukra a kereskedelmi és iparkamara - fűzte hozzá a kamarai vezető.
A küldöttgyűlésen a HBMKIK legmagasabb kitüntetését, a Sesztina-díjat Nagy Jánosnak, a Medicor Kéziműszer Zrt. nyugalmazott vezérigazgatójának nyújtotta át Miklóssy Ferenc.