Évi hárommillió utas kiszolgálására alkalmas új terminált, új kifutópályát és gurulóutakat építenek, illetve kisgépes zónát is kialakítanak az elkövetkező években a debreceni repülőtéren - jelentette be a város polgármestere csütörtökön a légikikötő fejlesztésére kiírt tervpályázat eredményhirdetésén.
Papp László (Fidesz-KDNP) azt mondta, Debrecen gazdasági fejlődése indokolttá teszi a repülőtér kapacitásának növelését.
A kormány és az önkormányzat között folyamatban vannak tárgyalások, amelyek eredményeként az állam belép a repülőteret működtető társaságba. Az erről szóló előterjesztés januárban kerül a városi közgyűlés elé - jelezte a polgármester.
Papp László bejelentette: az új terminálépületre, kifutópályára, gurulóutakra, kisgépes zóna kialakítására kiírt nyílt tervpályázatra hét pályamű érkezett, közülük egyhangú döntéssel ötöt díjazott a bírálóbizottság. Az első díjat a Bord Építész Stúdió Kft. terve kapta.
A polgármester jelezte: több pályázatban is olyan értékes megoldások születtek, amelyeket tovább visznek majd a végleges tervezésnél.