- Debrecen gazdasági életének növekedése szükségessé és indokolttá teszi a helyi repülőtér fejlesztését, ahol egyre nagyobb utasszámra számítanak - jelentette ki a város polgármestere a légikikötő fogadóépületében tartott sajtótájékoztatón szerdán.
Papp László (Fidesz-KDNP) jelezte: a legújabb fejlesztés eredményeként két új, úgynevezett kétnézetű kézipoggyász ellenőrző röntgenberendezést helyeztek üzembe, amely 30 százalékkal növeli az áteresztő képességet az ellenőrző pontokon.
A faladott poggyászok ellenőrzését is hasonlóan korszerű berendezés végzi a jövőben, amely 50 százalékos kapacitásbővítést eredményez ezen a területen - tette hozzá a városvezető.
A polgármester elmondta azt is: az utasterminál bővítésére kiírt közbeszerzés kedden megjelent az EU-értesítőben. A beruházásban beépítik a jelenlegi utasterminál átriumait, ennek eredményekén további két, a mostanihoz hasonló kézipoggyász-átvilágító sort helyeznek üzembe.
A távlati célok között új terminálépület, új kifutópálya és gurulóutak megépítése szerepelnek - mondta Papp László.
Király Tamás a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője azt mondta, a poggyászátvizsgáló berendezések nettó 365 millió forintba kerültek. A beruházás jól jelzi, hogy a két tulajdonos, az önkormányzat és az állam elkötelezett a debreceni repülőtér fejlesztése iránt.
Bejelentette: a Wizz Air légitársaság vasárnaptól Hurghadába, december 13-tól Rómába indít új járatokat Debrecenből, hetente két alkalommal. Ezek a járatok is hozzájárulnak, hogy az idei mintegy 300 ezres utasforgalomhoz, amely csaknem 50 százalékos bővülést jelent a tavalyi évhez képest - mondta.