A Debreceni Egyetem önkéntes hallgatókat vár, hogy segítsenek az ukrajnai háború elől menekülőkön, az Ökumenikus Segélyszervezet már csaknem 300 tonna segélyt juttatott a konfliktuszónába.
Már félszáznál is több hallgató lát el önkéntes feladatokat a biharkeresztesi határnál. Továbbra is várják az önkénteseket, az új jelentkezők a fővárosba tartó vasútvonalon segíthetik az ukrajnai háború elől menekülőket.
Az egyetem a konfliktus kirobbanásának első napjától igyekszik segítséget nyújtani a bajbajutottaknak. Kollégiumi férőhelyeket biztosít, adománygyűjtéseket szervez a menekülőknek, emellett önkéntesprogramot indított - írták.
Az ukránul, oroszul beszélő egyetemisták a biharkeresztesi határnál segítik az embereket az idegenrendészeti eljárás lefolytatásában.
A felsőoktatási intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kezdeményezésére május 6-án segélykoncertet tartanak - közölte a Debreceni Egyetem.
Az Ökumenikus Segélyszervezet arról tájékoztatott, hogy már csaknem 300 tonna segélyt juttatott ki Ukrajnába. Négy kárpátaljai járásban eddig 117 közösségi menekültszállásra vitt élelmiszert, tisztálkodási eszközöket és háztartási felszereléseket.
További két járásban folyamatosan végzik a felméréseket - tették hozzá.
Az Ökumenikus Segélyszervezet beregszászi központja munkatársainak közlése szerint rendkívül nagy szükség van a közösségi szállásokon háztartási gépekre. Az elmúlt hetekben sok helyszínre vittek mosógépeket, vízmelegítőket, hűtőszekrényeket.
A szervezet a következő hetekben is folytatja a háború elől menekülők támogatását - olvasható a közleményben.
Az eMAG-Extreme Digital azt közölte az MTI-vel, hogy vásárlói péntekig mintegy 7,14 millió forint adományt ajánlottak fel. A gyűjtés jelenleg is zajlik. A legtöbb online adomány Pest, Baranya és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett, főként magánszemélyektől. Csaknem 4500-an ajánlottak fel támogatást a menekültek megsegítésére az adománygyűjtő aloldal indulását követő csaknem egy hónap alatt.
Az eMAG-Extreme Digital az összegyűlt 7,14 millió forintot 10 millió forinttal kiegészítve a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak továbbítja – írták