Vesztett az Arcadom a villamosügyben

Helyi - 2013-07-11
Elutasította a Debreceni Törvényszék az Arcadom Zrt.keresetét, amelyben azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg: jogszabálysértő módon írták alá a Debrecen Város villamoshálózat fejlesztése (2-es vonal) nagyprojekt vállalkozási szerződésének módosítását 2013 januárjában.

A felperes szerint ugyanis a tagoknak egyhangú döntéssel kellett volna felhatalmazniuk az ügyvezetőt az aláírásra és miután az Arcadom Zrt. szerint ez nem történt meg, az ügyvezető tulajdonképpen álképviselőként járt el a nevükben. Az Arcadom Zrt. azt kérte a bíróságtól: helyezze hatályon kívül azt a taggyűlési határozatot, amely utólag jóváhagyja a szerződésmódosítás aláírását.

 

Az ügy előzménye, hogy a három társaságot tömörítő konzorcium 2010 februárjában nyert azon a közbeszerzési pályázaton, amelyet Debrecen a 2-es villamos építésére írt ki. A konzorciumi tagok létrehozták az A.K. Kft-t, amelyben a felperesnek 1 %-os üzletrésze van. A társasági szerződésben rögzítették, hogy többek között a vállalkozói szerződés felmondásáról és módosításáról egyhangúan kell dönteniük tagoknak.

 

A felperes 2013 májusára taggyűlést hívott össze, ahol napirendi pontnak szavazták meg, hogy a vállalkozási szerződés módosításához, jóváhagyásához legyen elegendő a 3/4-es szótöbbség. Ezt követően a ¾-es szótöbbség szavazatával jóváhagyták a szerződésmódosítás januári aláírását.

A felperes azt kérte, hogy ez utóbbi taggyűlési döntést helyezze hatályon kívül a bíróság, mert jogszabályt sért, illetve a jóerkölcsbe is ütközik. Szerinte a szerződésmódosításról egyhangúan kellett volna határozniuk. A bírósági eljárás során – tehát a 30 napos perindítási határidőn túl – felvetette az Arcadom Zrt. azt is, hogy a szerződésmódosítás jóváhagyásáról nem is szavazhattak volna, mert ez a téma nem is szerepelt a korábban kiküldött napirendi pontok között. A felperes arra hivatkozott, hogy nem kapott az eseményről jegyzőkönyvet. A dokumentumot az alperes a bíróság kérésére benyújtotta. A felperes szerint a taggyűlésről szóló jegyzőkönyvet manipulálták. Mivel azonban az Arcadom Zrt. képviseltette magát az ominózus taggyűlésen, és szavazott is, így tudomása volt a döntésről. Keresetében ráadásul nem is kérte, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül a ¾-es szótöbbségre vonatkozó taggyűlési döntést. Így ezt a kérdést a bíróság nem is vizsgálhatta.

 

A Debreceni Törvényszék azt is megállapította, hogy a felperes hibásan hivatkozott a Ptk-ra. Az A.K. Kft. működésére ugyanis elsősorban a gazdasági társaságokról szóló törvény vonatkozik, amely viszont kimondja, hogy a gazdasági társaságok működésük alatt a későbbiek során is módosíthatják létesítő okiratukat, és megváltoztathatják szerződéses rendelkezéseiket. Tehát a taggyűlés dönthetett a ¾-es szavazati szótöbbségről.