Világpremierrel nyit a Debreceni Adventi Vásár

Helyi - 2018-11-21

A Kossuth téren és a Piac utcán november 24-én nyit a Debreceni Adventi Vásár, amely szerethető közösségi térben, egyedi kézműves termékekkel, ellenállhatatlan finomságokkal, lélekmelegítő forralt italokkal várja a karácsonyra készülőket. A debreceni adventi vásár régi időket idéző nyitányaként egy hangulatos felvonulással kezdődik, melyen a „kikiáltók" a portékákat dicsérik majd.

A vásárnyitás napján 15 órától a Debrecen Dixieland Jazz Band zenél, majd a Magyar Nagycirkusz-Circus America artistáinak felvonulásán ismerkedhetünk meg a közel 100 faházban megjelenő vásározóval és portékáikkal. Az adventi forgatagban, a tavalyi nagy sikert aratott 33 méteres óriáskerék után ez alkalommal egy 45 méter magas óriáskerékkel is kiegészül a fényárban úszó Debrecen lenyűgöző látványára szomjazók nagy örömére.

Programok sokasága várja az adventi vásárra érkezőket.

Évről évre az Advent kezdetével a város karácsonyfája melletti közös gyertyagyújtásokkal ünnepel Debrecen. Idén négy vasárnapon (december 2., 9., 16. és a Szentestét megelőző vasárnapon (december 23.) nem mindennapi térjáték, ünnepi gondolatok, gyertyagyújtás és nagytemplomi adventi találkozások várják a közös ünneplésre vágyókat a város főterén. Debrecen ünnepi fényei december 2-án gyulladnak ki.

Adventi programkínálat:

Az adventi vásár kínálatával november 24-én találkozhatnak először az érdeklődők. Debrecenben debütál először a világon a legnagyobb mobil 360 fokos körpanorámás zárt gondolás óriáskerék. 45 méter magasból, a DEBRECEN EYE magasából láthatják a belvárost az óriáskerékre ülők, a kisgyermekek ismét körözhetnek a Vili-vonattal, és szüleikkel együtt átmelegedhetnek a vásár kínálta forró italokkal.

„Aki a hideg téli időben forró italra vágyik, az a Krones támogatásának köszönhetően egy szép adventi pohárból kortyolhatja az adventi vásár vendéglátó egységeiben vásárolt lélekmelegítőt."

Újdonság, hogy közvetlenül támogathatjuk az Angyalliget Alapítványt és a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt, ha a főtéren felállított közös faházukban az általuk készített karácsonyi ajándékot megvesszük. December 1-jével nyílik a Régi Városháza kapuja is, ahol a szintén nagy sikert aratott ANGYALLIGET – NYITOTT VÁROSHÁZA fogadja az érdeklődőket.

Az Angyalliget felé vezető utat a Városháza előtt álló két „édes házikó" mutatja, a Debreceni Mézeskalács Háza és a Debreceni Cukrászok Háza. Idén a Galiba Gyermekfesztivál csoportjainak kiskarácsonyfái mellé Debrecen településrészeinek nagykarácsonyfái is beköltöznek az udvarba.

A várakozás napjaiban az adventi kalendárium segít eligazodni, amelynek "fiókjaiba" a gyerekeknek szánt ajándékokról a Continental és a Főnix Rendezvényszervező gondoskodott. Itt láthatjuk „Debrecen Szívét", a mézeskalácsszívekből formált óriási mézeskalácsszívet, melyet a debreceni mézeskalácsosság történetében fontos szerepet játszó Radics család ajánlott fel.

KÜLDJ EGY ANGYALT! Az Angyalliget Alapítvány és a Főnix Rendezvényszervező Kft. közös felhívása Az udvarban nemezből, textilből, csuhéból, fűzvesszőből készült angyalkar várja a látogatókat. Aki indíttatást érez arra, hogy saját alkotást/alkotásokat készítsen, november 28-ig eljuttathatja a Kölcsey Központba. Kérjük, hogy készítőként nevét és elérhetőségét is csatolja, hogy hálánkat kifejezhessük. További információ: www.fonixinfo.hu, lorincz.zsuzsa@fonixinfo.hu, 06/70 933-9918

Hány méter a szeretet? — Kalácsos délután. A debreceni cukrászok összefogásával készült el tavaly Debrecen bejglije. A Debreceni Cukrászok Házában idén is kínálják a közkedvelt bejglit, a 201 éves születésnapot pedig 201 méter foszlós kalács kínálásával ünneplik. A kalácskoszorúk készítésébe becsatlakozott a Gara, az Ibolya, a Kis-Virág, a Mandula, a Mignon és a Szőke cukrászda.