A virágkarneválhoz kapcsolódó karneváli hét forgatagát felhasználva mutatják be a Hajdú-Bihar megyei értéktárban szereplő kulturális, természeti és épített kincseket augusztus 11. és 16. között a debreceni Kölcsey központban - közölte a megyei közgyűlés alelnöke a kiállítást beharangozó keddi sajtótájékoztatón a megyeházán. Bulcsu László szerint "Hajdú-Bihar hagyományokon alapuló élő kultúráját" láthatja majd a közönség a megyei értéktárból válogatott tárlaton.
Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője kiemelte: az értéktár-kiállítás a karneváli hét nulladik napján, augusztus 11-én nyílik meg a Kölcsey központ Bényi Árpád termében. Hajdú-Bihar értékei nem először mutatkoznak be Debrecenben: tavaly a nagyerdei Békás-tónál rendezett értékszigeten, az idén pedig a tavaszi farsangi maskarádén mutatkozhattak be a települések népművészeti, illetve népi iparművészeti értékei.
Tar Károlyné, a kiállítás szakmai részét rendező Kézműves Alapítvány kurátora hozzátette: a kézzel készített kulturális értékek mellett fotókon, tablókon mutatják be Hajdú-Bihar természeti és épített értékeit.
A bemutatandó különlegességek közül kiemelte a nádudvari fekete kerámiákat, a balmazújvárosi, Mihalkó-féle pásztorkalapot, a hortobágyi csikósnyerget, karikás ostort és csikóbőrös kulacsot, a debreceni cifraszűrt, a komádi hímzést, a hajdúnánási szalmatárgyakat és a debreceni mézeskalácsot.
A kiállítással a hajdú-bihari értéktárban szereplő helyi értékeket és az értékgyűjtést kívánja népszerűsíteni a megyei önkormányzat - mondta el a sajtótájékoztatón Bulcsu László.