Decemberben havi összevetésben csökkentek az országos és a budapesti átlagos albérletárak a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint, ám a január első két hetében Budapesten drágulás látható a kínálati piacon - közölte csütörtökön az ingatlan.com.
A közlemény a Központi Statisztikai Hivatal(KSH) lakbérindex adataira hivatkozik: országosan 0,2, Budapesten viszont 0,7 százalékkal csökkentek az albérletárak decemberben. Kiemelték: januárban a fővárosi albérletpiacon az átlagos bérleti díj 250 ezer forintra emelkedett, az előző hónapokban látott 240 ezer forintról. Ez részben magyarázható azzal, hogy a reálbérek idén pozitív tartományba kerülnek - közölték.
A vármegyeszékhelyeken havi szinten stagnáltak a bérleti díjak, éves szinten azonban Debrecenben 43 százalékkal 200 ezer forintra, Győrben 27 százalékkal 190 ezer forintra nőttek a bérleti díjak tavaly januárhoz képest. Szegeden csak 8 százalékos volt az éves bérletidíj-emelkedés, ám a következő időszakban az elektromosautó-gyár városba költözése jelentősebb felértékelődést hozhat - tették hozzá.
.Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint tavaly decemberben országosan 13, Budapesten 12 százalékos volt a drágulás az egy évvel korábbihoz képest. Úgy fogalmazott: "A 2015-ös átlagszintekhez képest 95 és 85 százalékos emelkedés következett be. Ugyanakkor a reállakbérek, vagyis az inflációval korrigált bérleti díjak, még mindig elmaradnak a 2020 januárjában látott csúcsértékektől.
Ez azt is jelenti, hogy 2019 második fele óta a bérleti díjak lassabb ütemben drágultak, mint ahogy a fogyasztói árak emelkedtek." Azt is hozzáfűzte: a tavalyi 17,6 százalékos inflációval megegyező mértékű drágulást a legtöbb bérlő nem tudja megfizetni, így a tulajdonosok számottevő része beéri kisebb mértékű emeléssel is.