- A hazai ingatlanpiacon a Duna House (DH) becslése szerint az első félév 61 646 adásvétellel zárult, ami 40 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte a DH hétfőn.
A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetőjét, aki elmondta, hogy meghozta a várva várt ingatlanpiaci fellendülést 2024 első fél éve, a megújult otthonteremtési támogatásoknak, a kedvező kamatkörnyezetnek és a gazdasági helyzet javulásának köszönhetően ugyanis jelentősen megugrott az ingatlanvásárlási kedv.
Hozzátették, hogy a kereslet élénkülésével és a tranzakciószámok emelkedésével az árak is szintet léptek: a Duna House országos értékesítési adatai alapján 2023 első félévéhez képest 12 százalékkal, 44,5 millió forintra nőtt az ingatlanvásárlásra fordított átlagos összeg Magyarországon.
Benedikt Károly a közleményben megjegyezte, hogy 2024 első hat hónapjának adásvételei szerint Budapesten megközelíti az 59 millió forintot, vidéken pedig átlagosan 38,5 millió forintot tett ki az otthonteremtésre áldozott összeg. A négyzetméterárakat tekintve a fővárosban - az éves szinten mért - 4 százalékos emelkedést követően 908 ezer forintnál állt meg az átlag, ami épp a duplája a vidéki területeken mért normának, ami négyzetméterenként 453 ezer forint.
Arra is kitértek, hogy széles skálán - 22 ezer forinttól 2,6 millió forintig - mozgott 2024 első hat hónapjában az otthonteremtésnél az egy négyzetméterre jutó költség; a teljes vételárat tekintve a minimum 2 millió forint volt, amit egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei, felújítandó házért adott a vevő, míg a legmagasabb áron, 1,5 milliárd forintért egy fővárosi, II. kerületi, újépítésű luxusvilla kelt el.
Közölték, hogy országosan, a Duna House közreműködésével kötött adásvételek 43 százalékában családi házra, 37 százalékában téglaépítésű lakásra, 13 százalékában pedig panellakásra szerződtek a vevők. A legmagasabb áron - 68 millió forintért - értékesített fővárosi panellakás egy 73 négyzetméteres, nagyon jó állapotú, a III. kerületben található ingatlan volt, ami négyzetméterenként 931 ezer forintért kelt el. Vidéken egy gödöllői, 62,3 millió forintért értékesített, nagyon jó állapotú lakótelepi lakás lett a rekorder, amely 1 millió forintos négyzetméteráron talált gazdára.
A fővárosi téglaépítésű lakásokat preferáló otthonteremtők 7 millió forint és 750 millió forint közötti ingatlanértékben szerződtek, a négyzetméterárak 350 ezer és 2,6 millió forint között mozogtak 2024 első felében. Vidéken 6-190 millióig terjedt az ingatlanvásárlásra fordított összeg, négyzetméterenként 113 ezer és 1,9 millió forint között húzódott a határ.