Rég nem látott lendületet tapasztaltak májusban az ingatlanpiacon, ahol a fővárosban a befektetés, vidéken a nagyobb ingatlanba költözés motiválta főként a vevőket, országosan a kereslet középpontjában a jó állapotú lakások álltak - közölte saját adatai alapján a Duna House hétfőn.
Az ingatlanközvetítő cég saját adatain alapuló becslése szerint a múlt hónapban országosan 10 187 adásvétel történt. A májusi lendület az idei legerősebb hónaphoz, márciushoz képest 31 százalékkal, a szokásosan gyengébb áprilishoz hasonlítva pedig 50 százalékkal jobb teljesítmény.
A főváros budai oldalán a Duna House közreműködésével eladott ingatlanok között 27-27 százalékkal szerepeltek a 20-40 és a 60-80 négyzetméter közötti otthonok. A pesti oldalon főként a 40-60 négyzetméter közötti alapterületű ingatlanok voltak a kelendőek. Budán a fajlagos árat tekintve 900 ezer és 1 millió forint, illetve 1,2-1,4 millió forint között, Pesten viszont 600-800 ezer forint között adták el a legtöbb lakást
Májusban országosan (Közép-Magyarország kivételével) a 40-60, míg Pest vármegyében 60-80 négyzetméter közötti alapterületű ingatlanokat vitték inkább a vevők. Országosan az értékesített otthonok többsége a 250 ezer forintos négyzetméterár alatt, Pest vármegyében viszont 600 ezer forint feletti fajlagos áron kelt el.
Az ország keleti, illetve nyugati részén a panellakások átlagos négyzetméterára májusban éves összevetésben 10 ezer, illetve 5 ezer forinttal, 468 ezer, valamint 495 ezer forintra emelkedett.
A keleti országrészben a használt téglaépítésű lakások átlagos fajlagos ára a 2022 májusában mért 227 ezerről 278 ezer forintra nőtt idén májusban, míg az ország nyugati felén ez az érték 325 ezer forintról, 373 ezer forintra emelkedett.
Budán és Pesten is mérséklődött a panelek átlagos négyzetméterára: előbbinél 835 ezerről, 810 ezer forintra, utóbbinál 736 ezerről, 703 ezer forintra.
Ezzel szemben a használt téglaépítésű lakások átlagos négyzetméterára a főváros budai és pesti oldalán is emelkedett: 950 ezer forintról 1,1 millió forint fölé, illetve 711 ezer forintról 782 ezer forintra. A belvárosban viszont ezeknek a lakásoknak a fajlagos ára 950 ezer forintról, 895 ezer forintra csökkent.
Arra is kitértek, hogy májusban a kereslet középpontjában országosan a jó állapotú ingatlanok álltak. Budapesten, az ország keleti, illetve nyugati felén az eladások 47 százaléka, 43, illetve 39 százaléka tartozott ebbe a kategóriába.
A fővárosban a befektetés volt a legnépszerűbb vásárlói motiváció, amit az első lakás vásárlása követett. Vidéken az első helyen a nagyobb ingatlanba költözés állt, második lett a befektetés és az első lakás vásárlása.
A cég adatai szerint akik ingatlanba fektették megtakarításukat, azok Budapesten átlagosan 78,7 millió forintot, vidéken viszont 31 millió forintot költöttek. A fővárosban 39,4 millióra, míg vidéken 31,4 millió forintra volt szükség az első lakás megvásárlására.
Az ingatlan eladásának leggyakoribb oka Budapesten a befektetés értékesítése volt, vidéken pedig az örökölt ingatlan értékesítése.
Az eladók befektetéseiktől a fővárosban 71 millió forintért váltak meg, miközben vidéken örökségükért átlagosan 29,5 millió forintot kaptak.