Élénk kereslettel indult az idén az ingatlanpiac, bár a Duna House adatai szerint ez még nem mutatkozott meg a konkrét vásárlásokban, mutatja ezt az is, hogy januárban 9917 adás-vétel történt a lakáspiacon, amely az előző év első hónapjához képest 8 százalékkal kevesebb.
A társaság szerint általában felfutó érdeklődés jellemző az év eleji piacra, mivel az adott évben lakást vásárolni szándékozók már januárban elkezdik keresni leendő otthonaikat, és egyre aktívabban figyelik a kínálat és az árak alakulását.
Az ingatlanárakat nézve a Duna House szerint folytatódott az előző éves tendencia, amely az eddig megszokottnál változatosabb képet mutat. Éves összehasonlításban még szinte minden ingatlantípus átlagára emelkedett, egyedül a pesti paneleknél volt minimális visszaesés.
A közlemény idézi Benedikt Károlyt, a társaság elemzési vezetőjét, aki elmondta: a januári piaci adatok alapján a vevők 8-10 százalékos irányár-változást és alkut is elérhetnek az elsőként meghirdetett árhoz képest, és ebből következően az erősödő kínálatnak elsősorban ők örülhetnek. Hozzátette, a fővárosban kifejezetten a nagyon jó állapotú ingatlanokat keresik az érdeklődök, a vevők 75 százaléka a jó vagy a nagyon jó állapotú lakásokat nézi meg elsősorban, a felújítással továbbra sem szeretnének bajlódni.
Az adatok szerint csökkent a befektetési szándékkal vásárlók aránya a fővárosban és vidéken is, ezzel szemben tovább nőtt az első lakásvásárlók aránya, ami vidéken elérte a 30 százalékot.
Az értékesítési idő jellemzően 3-4 hónap. Az eladói és a vevői ügyfélprofil nem mutat kiugró változást az előző hónapokhoz, évhez képest, a legaktívabb korosztály az ingatlanpiacon a 30 és 50 év közötti, a fővárosban a vevők között arányuk több mint 50 százalék. A vevők többsége a jó, illetve a nagyon jó állapotú ingatlanokat részesíti vásárlásnál előnyben, de Kelet- és Nyugat- Magyarországon a lakható állapotú otthonok keresleti aránya is magas, 28-28 százalék volt. Felújítandó ingatlanba továbbra is kevesen invesztálnak, arányuk 5-11 százalék volt januárban.