Extrém produkciókkal, nyílt próbákkal, állatsimogatóval várja a Magyar Nemzeti Cirkusz a közönséget szombaton Debrecenben, a cirkusz világnapja alkalmából.
A Magyar Nemzeti Cirkusz Debrecenben extrém produkciókkal ünnepli a cirkusz világnapját: 20 méter magasan, a sátor felett kifeszített drótkötélen, biztosítás nélkül mutat be produkciókat a kolumbiai Gerling csoport - ismertette a programot ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója.
"Kilenc éve rendezik meg a cirkuszok világnapját, amit az európai cirkusz szövetség kezdeményezett, majd akkora sikere lett, hogy az egész világ átvette" - mondta a műsorban az igazgató, aki megemlékezett arról is, hogy idén 250 éve kezdődött a modernkori cirkusz története, amely Philip Astley, leszerelt lovas angol katona nevéhez fűződik. Ő ötvözte elsőként egy előadásban az állatidomítást, az ügyességi mutatványokat és a bohózatot.
Az igazgató elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Cirkusz ebben az évben Debrecenben lép fel a cirkuszi világnapon, szombaton. A közönség itt olyan különleges produkciókat láthat, amelyekkel nem találkozhat minden nap és a kulisszák mögé is bepillanthat. A nézők a nyilvános próbákon betekintést nyerhetnek abba, mennyi munka és kitartás áll egy-egy produkció mögött - tette hozzá.
Aki szeretné, az a különböző cirkuszi eszközöket is kipróbálhatja, ezen felül lehet zsiráfokat etetni, valamint a többi cirkuszi állattal barátkozni - ismertette a világnap programjait ifj. Richter József