A harmadfokú hőségriadó idejére a megszokottnál lényegesen nagyobb felületen hűtik locsolással az utakat Debrecenben Kánikulában általában mintegy 170 ezer négyzetméter útfelületet locsolnak a városban, most azonban 280 ezer négyzetméteren hűtik az utakat napi két alkalommal.
Megnyitották a légkondicionált önkormányzati épületek közösségi tereit is a hűsölni vágyók előtt, a város több pontján - a belvárosban, játszótereken és a Nagyerdei Stadion környékén - ivókutakat üzemeltetnek folyamatosan, a Nagytemplom előtt párakapu működik, hasonló felállítását tervezik a nagyerdei Békás-tónál is.
Czeglédi Gyula, az Európa legnagyobb fürdőkomplexumát működtető hajdúszoboszlói Hungarospa vezérigazgatója rekordforgalomról tájékoztatta az MTI-t. Míg tavaly eddig az időpontig 545 ezer fürdővendégük volt, idén már több mint 600 ezren keresték fel a fürdőhelyet.
Ennél is nagyobb volt a növekedés - 21 százalék - az aquaparkban: a tavalyi 66 ezer látogatóval szemben az idén már több mint 80 ezren szórakoztak - tette hozzá megjegyezve, hogy a strand területén is állítottak fel párakaput, a nyitvatartási időt pedig egy órával, este nyolcig meghosszabbították.
A debreceni állatkert lakói a megszokottnál 30 százalékkal több vizet isznak naponta a forróságban - mondta el Nagy Sándor Tibor gyűjteményvezető. Az állatok lédús takarmányokat kapnak, augusztus 5-étől pedig egy órával tovább, 19 óráig lesz látogatható az állatkert.