Kósa: A Fidesz nem engedi, hogy beteljesüljön a Soros-terv

Ingatlan - 2017-12-18

Amíg a Fidesz vezeti Magyarországot, nem engedi, hogy beteljesüljön a Soros-terv - mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Debrecenben sajtótájékoztatón.

Kósa Lajos hangsúlyozta: elkezdődött Magyarországon azoknak a civil szervezeteknek a szervezése, amelyek részt vesznek az Európai Parlament kötelező betelepítési kvótájának végrehajtásában. Mint mondta, Soros György Debrecenben 130 millió forinttal támogatja azt az Alternatív Közösségek Egyesülete nevű civil szervezetet, amely csak látszólag végez civil tevékenységet, valójában a menekültek betelepítésében, integrációjában és családegyesítésében lesz feladata. Kósa Lajos szerint a szervezet működése átláthatatlan, hiszen a milliárdostól kapott támogatást nem társegyesületeknek adja tovább, hanem úgynevezett csoportoknak, amelyek nem bejegyzett egyesületek, így nem is jogi személyek. Emlékeztetett: Debrecen már kivette a részét a migrációs hullám kezeléséből, és hosszú ideig küzdött azért, hogy végre bezárják a menekülttábort, amely rengeteg problémát okozott az adott városrész lakosainak életében.

"A legkevésbé sem azért zártuk be a menekülttábort, hogy kötelező migrációs betelepítési politikával a Soros-tervnek megfelelően viszontlássuk a migránsokat, csak most már széttelepítve a városban, még akkor sem akarjuk ezt, ha vannak olyan debreceni szerveződések, amelyek ennek az ügynökei szeretnének lenni" - fogalmazott Kósa Lajos.

Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: határozottan tiltakoznak az ellen, hogy civilnek mondott szervezetek karitatív tevékenység mögé bújva segítsék Soros György tervét. Szerinte ezek politikai szervezetek, ezért civil alapon semmilyen kapcsolatot nem kíván velük fenntartani a város. Hangsúlyozta: Debrecenben nincs szükség álkaritatív szervezetekre, a város költségvetéséből ugyanis 2,8 milliárd forintot fordítanak szociális tevékenységre. Azok a szervezetek, amelyek azt hangoztatják, hogy szociális alapon akarnak Debrecenben szolgáltatás nyújtani, nem mondanak igazat - fűzte hozzá, és felszólította az Alternatív Közösségek Egyesületét, hogy hagyjon fel politikai tevékenységével.

Pósán László országgyűlési képviselő kiemelte: Debrecen lakossága már többször világossá tette, hogy saját maga szeretné eldönteni, kikkel akar együtt élni, az Alternatív Közösségek Egyesületét pedig arra kérte, ne mossák össze a politikai és a civil munkát, vállalják fel nyíltan, ha politizálnak. Tasó László, a Miniszterelnökség államtitkára emlékeztetett: a magyar emberek már kétszer is világossá tették, hogy mit gondolnak a Soros-tervről, a legutóbbi nemzeti konzultációra 2 millió 349 ezren válaszoltak. Nemzeti ügy lett a migrációs válság kezelése - mondta, hozzátéve, hogy a Soros-terv végrehajtásának jelenleg Magyarország az akadálya.