Szabó Magda írónő életművét állítják a középpontba a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok debreceni rendezvényein - jelentette be a város alpolgármestere a könyvhét keddi debreceni sajtótájékoztatóján.
Komolay Szabolcs elmondta: a rendezvénnyel méltó módon szeretnének emlékezni a száz évvel ezelőtt Debrecenben született, onnan elszármazott, de a városhoz mindig is kötődő írónőről. A könyvhét idei szlogenje is egy Szabó Magda-idézet. "A holtig haza: Debrecen" kifejezi a világhírű írónő nevelővárosa iránti hűségét és háláját - fogalmazott.
Szirák Péter irodalomtörténész, Debrecen irodalmi nagyrendezvényeinek kurátora hangsúlyozta: a vidéki országos megnyitó helyszíne Debrecen lesz, csütörtökön Papp András hajdúszoboszlói író nyitja meg a könyvhetet, amely idén először négynapos, hiszen a nulladik nappal már szerdán elkezdődnek a programok, és majd vasárnap érnek véget.
Legfontosabb célkitűzésük Debrecen változatos kulturális hagyományainak felidézése, az írók és az olvasók személyes találkozásának előtérbe helyezése, a könyves napok igazi fesztivállá alakítása. Az olvasókat idén is a Csapó utcai "Könyvutcában" várják, ahol nemcsak könyveket lehet majd vásárolni, de színpadi fellépőkkel, dedikálásokkal, író-olvasó találkozókkal, gyermekprogramokkal, könyvbemutatókkal és koncertekkel is készültek - tette hozzá a kurátor.
Idén először a Csokonai Nemzeti Színház is csatlakozott a könyvhét debreceni eseményeihez. Ráckevei Anna igazgató elmondta: péntek este rendezik meg a Szabó Magda Törzsasztalt, amelynek első részében az érdeklődők Juhász Anna, Kiss Noémi és Térey János kerekasztal-beszélgetését hallhatják, míg a műsor második felében többek között a Szabó Magda műveiből készült színdarabokból láthatnak részleteket.
Vranyecz Tünde, a szervező Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatóhelyettese elmondta: a könyvhét keretén belül utcai könyvszekrényt helyeznek ki az Ady parkban