Letették a Mol-csoport új székházának alapkövét kedden Budapesten; a Kopaszi-gáton épülő, 120 méter magas, 28 emeletes, várhatóan 2021-re elkészülő Mol Campus a főváros legmagasabb épülete lesz.
A Mol innovatív és a fenntarthatóságot szem előtt tartó energetikai cég, ezért a saját beruházásában épülő új irodaháza is innovatív épület lesz, Magyarországon eddig még nem látott megoldásokkal, technológiai újdonságokkal - mondta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója az alapkőletétel előtt.
A vállalat 2030-as stratégiájával összhangban döntött úgy, hogy megépít egy új, a dolgozókat középpontba állító székházat - fejtette ki.
Az épület a főváros világörökségi zónájától jelentős távolságban helyezkedik majd el - hangsúlyozta Tarlós István, Budapest főpolgármestere, hozzátéve, hogy mértékadó építészek szerint a magasházak jelek, amelyekre szükség van egy nagyvárosban.
Úgy fogalmazott: az épület körüli viták legalább annyira politikai, mint szakmai indíttatásúak.