Az Új főnix terv gondoskodó város programja részeként elkészült az első teljesen felújított háziorvosi rendelő Debrecenben - jelentette be a város alpolgármestere kedden sajtótájékoztatón. Széles Diána elmondta, a 18 millió forintos rekonstrukció teljes költségét az önkormányzat saját forrásból állta.
A most átadott Kassai úti rendelő lehet a város első praxisközösségének központja - tette hozzá. Az alpolgármester közlése szerint az idén további tizenegy háziorvosi rendelőt korszerűsítenek, a munkálatokhoz 800 millió forint pályázati forrást nyertek el.
Kothalawala Dulana Saman, a praxis orvosa, a leendő praxisközösség szakmai vezetője elmondta: a svájci modell keretében megvalósult alapellátási modellprogram kiterjesztésével pályáznak uniós forrásokra. Azok felhasználásával hét debreceni orvosi praxis összefogásával jöhet létre az első praxisközösség.
A háziorvos szerint a praxisközösség működtetésével az eddigi orvos-centrikusság helyett a páciens-centrikus ellátás érvényesül, és szűrővizsgálatok, illetve terápiás megoldások egész sorával tudják majd tehermentesíteni a járóbeteg szakellátást.