Eredményes évet zár az Alföldi Nyomda az idén, a cég saját termelésből származó árbevétele meghaladja az 5,5 milliárd forintot, ami 300 millióval nagyobb a tavalyinál - közölte a cég vezérigazgatója szerdán.A cég adózott eredménye 2015-ben meghaladta a 230 millió forintot, míg az előző évben 67,7 millió forintot tett ki.
György Géza elmondta: a debreceni Alföldi Nyomdában több mint 18 millió könyvet gyártottak az idén, a 3000 címlet előállításához tízezer tonna papírt használtak fel. A jó eredményhez hozzájárult a tankönyvgyártás is - jelezte az ország legnagyobb könyvgyártó vállalkozásának vezetője.
Hozzátette: termelésük 70 százalékát jelenti a könyvkészítés, 30 százalékban pedig folyóiratokat, nyomtatványokat, használati tájékoztatókat és egyéb nyomdai termékeket állítanak elő.
A 350 dolgozót foglalkoztató Alföldi Nyomda árbevételének 15 százaléka exportból származik, a külföldi országok közül a legtöbb kiadványt az idén is Németországba szállították - ismertette György Géza.