OGY - Kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását

Ingatlan - 2018-10-16

- Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban határozott a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről. A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket, az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.

A képviselők 125 igen szavazattal, 49 nem ellenében hagyták jóvá a fideszes Bánki Erik erről szóló javaslatát.

A kormánypárti képviselő indítványában hangsúlyozta, a Fidesz-KDNP nemzeti ügynek tekinti az otthonteremtést, ami családtámogatási politikájának egyik fontos pillére. "Célunk, hogy minden magyar családnak saját otthona legyen" - fogalmazott, rámutatva: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) 2015-ös bevezetése óta több mint 90 ezer családnak biztosított támogatást, közel 250 milliárd forint értékben.

Kiemelte továbbá, az elmúlt években meghozott intézkedéseknek köszönhetően a magyar családok ma már jelentős állami támogatást vehetnek igénybe használt és új lakás vásárlásakor. Ez segít a családoknak abban, hogy túlzott eladósodás nélkül jussanak saját otthonhoz - tette hozzá.

Bánki Erik ugyanakkor figyelmeztetett, az állam több mint húsz éve támogatja a lakás-takarékpénztárakat, azonban ez a megtakarítási forma nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is "extraprofitot realizálnak".

A lakástakarék-program mára egy az állam és az adófizetők számára költséges, de nem hatékony konstrukcióvá vált: miközben az összes öngondoskodási megtakarításnak csak az egyharmadát teszi ki a lakástakarékban tartott összeg, addig az összes ilyen jellegű állami támogatás háromnegyede kerül évente a lakás-takarékpénztárakhoz - fejtette ki, megjegyezve, a jellemzően kis összegű konstrukció miatt a megtakarításokból alig épültek új lakások.

Az előterjesztő szerint a csok az elmúlt években időarányosan sokkal nagyobb mértékben tudott hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar családok saját otthonhoz jussanak. Megjegyezte, az állami támogatás nélkül ráadásul negatív lenne a lakás-takarékpénztárak által a megtakarítóknak kínált hozam, annak ellenére, hogy a takarékpénztárak a jelentős állami támogatásnak köszönhetően több tízmilliárdos profitra tettek szert az elmúlt években. Bánki Erik közlése alapján a négy lakás-takarékpénztári szolgáltató 2010 óta közel 60 milliárd forint "extraprofitot" realizált.

A kormánypárti politikus kitért arra is, az eddig a lakástakarékokra fordított források a jövőben többek között a csok további bővítésének pénzügyi fedezetét biztosíthatják. A költségvetés idén mintegy 230, jövőre pedig több mint 240 milliárd forintot biztosít különböző konstrukciókban otthonteremtésre.

MTI