Vidéken már csökkennek az albérletárak, és a fővárosban is lassul a drágulás üteme - közölte a pénteken az Otthon Centrum.
Az elmúlt három hónapban Budapesten a téglaépítésű lakások átlagos havi bérleti díja elérte a 242 ezer forintot, de ez csupán 3 százalékkal magasabb, mint amekkora az első fél évben volt. A százezer főnél népesebb vidéki városokban 168 ezer forint az átlag, az első fél évhez képest 1,7 százalékkal alacsonyabb.
Az ingatlanközvetítő összesítése alapján a fővárosban 359 ezer forinttal a Belváros a legdrágább, míg a külső kerületekben átlagosan 177 ezer forintért is lehet albérletet találni. A vidéki csúcstartó 210 ezer forinttal Székesfehérvár, Győrben és Pécsett 180 ezer körül, Szegeden, Miskolcon és Debrecenben akár 150 ezer forint alatt is lehet ingatlant bérelni. A panellakások mindenhol olcsóbbak, Budán sem magasabb az átlag 200 ezer forintnál.
A közlemény szerint az árak alakulását a szobák száma is befolyásolja. A legkisebb lakások iránt mindig erős a kereslet, így ezek drágultak a legjelentősebb mértékben, 8 százalékkal az első fél évhez képest. Az Otthon Centrum emiatt inkább a 2 szobásakat ajánlja, ezek ugyanis ugyanannyiba kerülnek most is, mint az előző fél évben, és árban sincs nagyságrendi különbség a kisebbekhez viszonyítva.