Tizenegy színházi társulat tizenöt produkciója látható a Nagyerdei Szabadtéri Játékokon június 10. és szeptember 9. között, a rendezvényt koncertek, családi programok színesítik - mondta csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Bódor Edit hangsúlyozta: a programkínálat összeállításánál fontos szempont volt, hogy a műfajok közül minél többel találkozhassanak az érdeklődők. Így a klasszikus és kortárs, a magyar és külföldi vígjátékok, bohózatok mellett Broadway-musicalt, népi táncjátékot, könnyűzenei koncerteket, családi programokat is kínálnak a június 10. és szeptember 9. közötti időszakban.
Hozzátette: tizenegy színházi vendégtársulat tizenöt produkciója látható majd a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. A Kecskeméti Katona József Színház például elhozza Debrecenbe a János vitéz című előadását, amelynek rendezője, Szente Vajk színművész.
A színházi előadásokban a közönség találkozhat majd többek között Csányi Sándorral, Gubás Gabival, Dobó Katával, Molnár Piroskával és Pindroch Csabával, míg a zenei produkciókban fellép például Lovasi András, Péterfy Bori, Falusi Mariann, Karácsony János, a Csík zenekar és Presser Gábor is.
Papp László polgármester a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: egyre népszerűbb az 1950 óta működő szabadtéri színpad, amelyet 2014-ben újítottak fel. A programokra tavaly már mintegy 25 ezren voltak kíváncsiak. A régió egyik legnagyobb szabadtéri színháza 1017 fő befogadására alkalmas, és a kulturális turizmus kiemelt helyszíne a városban - fűzte hozzá.