- Tíz éve nem épült ennyi lakás Magyarországon, mint tavaly, amikor is a lakásépítések száma 21 127 volt, ez az érték 2010-ben 20 823-at tett ki - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb lakásépítési adataira reagálva kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
A miniszter elmondta, hogy tavaly 2018-hoz képest Budapesten 51 százalékkal bővült az átadott lakások száma, de a kistelepülések is jól teljesítettek, hiszen a községekben 21 százalékkal több lakás, ház épült. Ezen eredmények hátterében több kormányzati intézkedés áll. A lakáspiaci kereslet fellendülését a tartósan emelkedő reáljövedelmek és az alacsony kamatkörnyezet mellett a családi otthonteremtési kedvezmény is támogatta - tette hozzá.
Varga Mihály ismertette, hogy tavaly 910 milliárd forintra emelkedett az új lakáshitelek összértéke, amely 7 százalékos növekedés az előző évhez képest. A miniszter szerint a kiadott lakásépítési engedélyek száma is biztató, a tavalyi éves mennyisége meghaladta a 35 ezret, ebből feltételezhető, hogy 2020-ban is magas szinten marad a lakásépítések száma. 2023 végéig pedig még kedvezményes áfa vonatkozik azokra a lakásokra, amelyek 2018. november elsején már végleges építési engedéllyel rendelkeztek - fűzte hozzá.
. A tárcavezető elmondta, hogy az ingatlanpiaci árak drasztikus növekedése is megállt tavaly: a KSH adatai szerint az év első negyedévében még 8,7 százalékkal nőttek az ingatlanárak, a második negyedévben már csak 2,3 százalékkal, az előrejelzések szerint az év további negyedéveiben a megállás mellett csökkenést tapasztaltak az ingatlanpiaci elemzők az év második felében. Varga Mihály kitért arra is, hogy nagyon sokat kell még azért tenni, hogy a magyar lakáspiaci állomány megújuljon. Az mindenképpen jó hír, hogy a magyar lakásépítések száma nagyjából a visegrádi országok szintjéhez kapaszkodott vissza.