Mentősök is rosszul lettek, amikor egy vélhetően szén-monoxid-mérgezést kapott férfin próbáltak segíteni kedden Debrecenben - közölte a Hajdú-Bihar Megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata..
Előzőleg a térségi kataszrófavédelmi igazgatóság jelezte, hogy vélhetően szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy ember kedden Debrecenben, a férfi egy fóliasátorban lett rosszul, a rajta segíteni próbáló hét embert szén-monoxid-mérgezés gyanújával vitték kórházba.
A katasztrófavédelem közleménye szerint az eset egy Kondoroskert utcai háznál történt. A helyszínre a debreceni hivatásos tűzoltókat riasztották. Még az egységek kiérkezése előtt egy embert kihoztak a sátorból, de a mentők már nem tudtak rajta segíteni, a férfi a helyszínen meghalt.
A segítségnyújtás közben rosszul lett hét embert szén-monoxid-mérgezés gyanújával vitték kórházba.
A rendőrség kora délután azt közölte, hogy egy férfi és két nő, valamint az őket ellátó négy mentős lett rosszul. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy három fóliasátornál szén-monoxid-mérgezés gyanúja merült fel. Az elhunyt egy 54 éves férfi.
A gyanú szerint a fóliasátrakba szabálytalanul vezették be a gázt azért, hogy az ott gondozott mezőgazdasági növények ne fagyjanak meg.
Az eset körülményeinek kivizsgálását szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. A hatóság ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt indított büntetőeljárást.