Önmagán mutat példát a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat. A választott tisztségviselők jutalmazása és a költségátalány jelentős csökkentése, és a képviselői juttatások szigorítása következtében évi közel 145 millió forinttal kisebb a téren a kiadások végösszege.
Míg a korábbi ciklusban a megyei önkormányzat elnöke, a havi bruttó 570 ezer forintos illetménye mellett költségátalányként felvett havonta 171 ezer forintot, ez utóbbi ebben a ciklusban már nem lehetséges. Nem terjesztettek a testület elé céljuttatási javaslatot sem, így nincs hat havi illetményt kitevő prémium sem.
A végeredmény: míg korábban Juhászné Lévai Katalin keresete a megyei önkormányzatnál 12,3 millió forint volt, úgy az új elnök évente több, mint 5 millió forinttal kevesebbe „ kerül”.
Az alelnököknél is elmarad a személyenkénti, évenkénti 3,3 milliós prémium, így ez a döntés évi 6,6 millióval kevesebb kiadást jelent.
A közgyűlés tagjainak tiszteletdíja havi 133 ezer forinttól 98800 forintra csökkent, s megszűnt a természetbeni juttatásként korábban kapott havi nettó 54100 forint is. Így a testület évente közel 25 millióval kisebb illetményt kap.
Az éves megtakarítás több, mint 36 millió forint, a ciklus alatti megközelíti a 145 millió forintot.
H.I.