„Nekünk nincs szükségünk arra, azokra, akik semmilyen felelősséget nem vállalnak, csak kínos ügyeket hagynak hátra” – mondta a Miniszterelnökséget vezető Lázár János a közelmúltban.
Csakhogy egy szociális szövetkezetekre szabott uniós pályázat miatt folyamatban lévő korrupciós büntetőügy részletei mást mutatnak. Az ügyben feloldották néhány telefonbeszélgetés titkosítását, s ezekben, úgy tűnik, Lázár Jánosra, valamint helyettesére, Csepreghy Nándorra utalnak a biznisz résztvevői.
Az első tisztáldozat az Emberi Erőforrások Minisztériumától menesztett Köpeczi-Bócz Tamás uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár, a következő pedig Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő lehet.
Őt a vallomások szerint Voldemort Nagyúrnak kellett szólítani, és alkotmányos költség címén ötmillió forintot kért előre, ötmilliót pedig a pályázati folyamat végén.
Amelyben a szokásos 50 százalékos visszaosztási ráta végül kilencven százalékra módosult: a nyertesek csak tíz százalékot tarthattak volna meg. „Egyszerűen már ott járunk, hogy nekünk sem jut, a szövetkezeteknek sem, senkinek nem jut, csak fölfelé toljuk, és most már ez tényleg kínos” – summázták a biznisz alacsonyabb rangú résztvevői egy ponton a helyzetet, majd már csak egyetlen kérdés maradt: „Oszt a matekunkat visszakapjuk?” A 168 Óra lehallgatási jegyzőkönyvek alapján mutatja be az uniós pénzcsapolási kísérlet fordulatokban gazdag történetét.
FORRÁS:168 ÓRA