„A pofám leszakad…”
…mondanák az ilyesmire a lakótelepen, ahol felnőttem. Nézem pár napja a miniszterelnököt a tévében, és majd’ leesek a székről, mikor így szól Gyurcsány Ferenc:
„Ez a kormány 2006-ban nagyon világos reformpolitikával indult el. Ezért a reformpolitikáért megküzdött. Ez a kormány az elmúlt fél évben aztán azért küzdött meg, hogy mindazok, akik vagy cserbenhagyták, vagy akik vele szembefordultak, azok ne tudják megbuktatni. Ez a kormány újra bizonyította cselekvőképességét.”
A legudvariasabb szó erre a viselkedésre, hm, az arcátlanság. Azok után, hogy az SZDSZ végigkínlódta a fél ciklust azzal, hogy reformokba kezdjen a részvételével felállt koalíció, azok után, hogy naponta kellett tapasztalnunk, a szocialista miniszterelnök saját vállalásait is felrúgja, azok után, hogy nyilvánvaló lett: nem a reformok, hanem a politikai túlélés az egyetlen célja Gyurcsány Ferencnek – most előadja, mekkora reformer lett volna, ha nem hagyja cserben az SZDSZ…
Mondják, hogy a politikai emlékezet nem hosszútávú dolog, na de ez a történelemhamisítás azért erős egy kicsit. Mintha a liberális párt politikai akarata hiányzott volna a reformpolitikához. Mintha nem a szocialisták Gyurcsány Ferenc által végigasszisztált/lemenedzselt teszetoszasága/ellenfeszülése (kívánt részek aláhúzandók) teremtettek volna felvonulási terepet, politikai lehetőséget a Fidesznek, hogy a koalíciós kormány szerencsétlenkedését kihasználva egy demagóg népszavazási akcióval keresztbefeküdjön az egészségügyi rendszer strukturális átalakításának. Mintha nem a miniszterelnök rúgta volna ki egy nyilvános szoci szeánszon a reformminisztert. Mintha nem ő lett volna az, aki nem tudta és nem is akarta a szocialista frakció szavazatait a közös reformprogram mögé állítani.
Nem tudom szebben megfogalmazni: ez egyszerűen arcátlanság – az, mert maga Gyurcsány se hiheti komolyan, hogy ő egy igazi haladó reformer, akit a nagy munka közepén elárult az SZDSZ. Ha január elején olvasom ezt a blogjában, „A cserbenhagyott reformer sirámai” cím alatt, röhögök egy jót és betudom az egészet a karácsonyról megmaradt mákos bejglire ráivott pezsgő okozta tudatmódosulásnak.
De nem ez volt az egyetlen ilyen megnyilvánulás a héten. A költségvetési sarokszámokról történő szavazás előtti napon sietett kijelenteni: a költségvetés az SZDSZ nélkül is átmegy. Magam azt gondolom, talán viselkedhetne szerényebben is az a miniszterelnök, aki aktuális politikai túlélését a pénzügyi válságnak köszönheti, törékeny, instabil parlamenti többségét pedig lábon megvett „független” képviselők szavazataival igyekszik biztosítani.
Akár meg is köszönhette volna a liberálisok felelős magatartását. Az illemnél azonban fontosabb, hogy tudja: az SZDSZ költségvetési igenje kizárólag annak szól, hogy Magyarország elkerülje a még nagyobb válságot. Ezen költségvetési igen szavazatnak csupán egy nem szándékolt következménye az, hogy Gyurcsány Ferenc nyert egy kis időt, kormánya pedig egy halvány esélyt arra, hogy végre cselekedjen is, ne csak beszéljen saját cselekvőképességéről.
A fenti mondat helyesen pedig nagyjából így hangzana:
„Az SZDSZ 2006-ban nagyon világos reformpolitikával indult el. Ezért a reformpolitikáért megküzdött, de Gyurcsány Ferenc saját népszerűségét fontosabbnak tartotta, mint a történelmi feladat teljesítését. Ez a kormány az elmúlt fél évben kormányzás helyett azért küzdött meg, hogy mindazok, akiket cserbenhagyott, kegyelmezzenek meg neki, túlélését csak a pénzügyi válságnak köszönheti, biztos parlamenti többséggel nem bír, cselekvőképessége és politikai akarata bármilyen reform végrehajtására erősen kérdéses.”
Forrás: