Ha lenne egy újságíró iskolám, vagy taníthatnék valamelyik ilyen jellegű intézményben, rögtön az első órán elmondanám a tanulóknak, hogy bármennyire hihetetlen, mint minden szakmának, ennek is van néhány alapvetése. Azt, hogy az alany egyezzen az állítmánnyal, talán nélkülem is sejtenék a hallgatók, de nyilván vannak dolgok, amelyeket el kellene nekik mondanom.
Csak úgy, miheztartás végett - hogy akinek más erről a véleménye, az még idejében vissza tudjon fordulni, mielőtt még túl sokáig fárasztotta volna magát a szakirányú meneteléssel.
A legelső, amire már az út elején felhívnám a kolléga-jelöltek figyelmét, az az, hogy amennyiben egy televízió reggeli műsorában szerkesztőként dolgozom, akkor nem hívok be a műsorba olyan embereket, akik nem odavalók. Nem adok lovat a sok lóerővel rendelkező Gój motorosok alá, nem reklámozom a Polgár Tamás névre hallgató Tomcatet, és nem idegesítem a nézőket Morvai Krisztina Válogatott Agymenéseivel.
Nem azért nem teszek ilyeneket, mert az említettek nézeteivel nem értek egyet - ettől ők még javában szerepelhetnek a műsorban. Hanem azért, mert marginálisak, magyarul senkik, és csak azért látszanak valakinek, mert valakik valamiért valakinek akarják láttatni őket. (Vagy nem akarják - ki-ki döntse el magában melyik a rosszabb: a szakmai hozzá nem értés, vagy a gonosz, ártó szándék).
A Mokkában pénteken reggel megint Morvai Krisztina volt a vendég - ha nem sajnálnám rá az időt, össze tudnám számolni, hogy az utóbbi egy évben már hányadszor. Tulajdonképpen a kulturális rovatban kellett volna szerepeltetni a decens docensnőt, hiszen abból az apropóból sikerült őt a képernyőre invitálni, hogy megjelent a Magunkfajták című könyve. Nem kell összevonni az összes számba jöhető szemöldökünket, huncut, aki rosszra gondol, hiszen tudjuk, hogy Morvai docensnő nem úgy érti a magunkfajtát, ahogyan mi, többiek. (Akik, hozzá képest nyilván magukfajták vagyunk).. Morvai docensnő magunkfajtázásában nincs semmi rasszizmus, az ilyen, mint tudjuk, olyan messze van tőle, mint – csupán példaként említem -, Makó Jeruzsálemtől. Úgyhogy kéretik nem farkast kiáltani, és az ördögöt sem kell azonnal a falra festeni - ott van az magától, nem tessék a falat bolygatni, mert lejön a festék. (Vonatkozó vicc: agresszív kismalac rugdalja a falat. Odamegy egy járókelő: te, kismalac, ne rugdald a falat, mert lejön a vakolat. - Nem baj, majd őt is lerúgom!)
Szóval hátrább az agarakkal, bánjunk csínján Morvai Krisztinával, ez a mindig mosolygós nő ugyanis sok mindenre képes. Még arra is, hogy Jézus anyját palesztin lánykának nevezze, úgyhogy érdemes vele vigyázni, még vakolatnak néz bennünket, aztán megnézhetjük magunkat.
A legnagyobb baj, hogy az épületes beszélgetésből (riporter: Jakupcsek Gabriella) nem derült ki, hogy kiket is ért Morvai doncensnő a magunk-, és kiket a magukfajták alatt. Van persze egy sejtésünk, mely sejtés ráadásul nem is most keletkezett, már körülbelül azóta megvan, hogy először hallottuk az elhíresült kifejezést. De most, hogy hogy sokadszorra sem derült ki, mit ért ez alatt a decens docensnő, kezdjük valahol mégis érteni.
Mert annak bizonyára jó oka lehet, hogy egy jogvégzett nő, aki könyvet is tud írni, egy ilyen egyszerű kérdésre, mint hogy mit jelent a könyvének a címe, csakis zavarodott válaszokkal képes előrukkolni. Azt kell gondolnunk, hogy Morvai docensnő korántsem annyira bátor, mint amilyennek mutatja magát. Nem meri megmondani, hogy mire gondol, ezért mindenféle zavaros hablatyolásba bonyolódik, ami még nála klasszisokkal jobb előadótól is minimum necces és hiteltelenül hangzik.
A magunkfajta, aki csak ugatja a kultúrát, jelenleg tehát csak annyit tudhat biztosan az ügyről, hogy Morvai docensnő szerint a világ két fajtából áll: a magunkokból, és van magukokból. A magunkok jók, a magukok rosszak. A magunkok szeretik a hazát és demokraták, a magukok rárontanak a nemzetre és elnyomják azt.
Hogy melyik szó mit jelent, annak megfejtését a decens docensnő a nagytekintetű olvasótáborra bízza. Én azonban nem fárasztanám magam az ilyen nehéz, és bonyolult szövegek kikódolásával, és másokat se nagyon bíztatnék erre. Mint csekélyértelmű medvebocs, csak annyit tudok az ügyben mondani, hogy ha én lennék a Mokkának helyt adó kereskedelmi televízió valamelyik felelős vezetője, már régen lapátra tettem volna azt a szerkesztőt, aki rendszeresen, visszaesőként és aljas indokból, oda nem illő figurákat tálal föl a gyanútlan tévénőzőknek reggelire.
Föld.S.Péter