Régióközponti szerepéhez méltatlan Debrecen kommunikációja. Már ott elakad a folyamat, ha „rendkívüli” sajtótájékoztatóról születik döntés a városházán. Ekkor ugyan még elmegy interneten egy meghívó, ám ha a sajtómunkás nem ül ott napközben a gépe mellett, s lesi negyedóránként az érkezett üzeneteket, magára vessen. Mintha az sms-t fel sem találták volna.
Legutóbb épp egy kényes kérdésben, nevezetesen a város költségvetésének kérdésében alakult ki polémia az önkormányzati ellenzék és a városvezetés között. Az MSZP szerint adósságcsapdába került a város. Elmondták a véleményüket, elküldték közleményben is.(Vélemény rovatunkban közöltük)
Debrecen első embere reagálni kívánt.
Érkezett is egy meghívó az interneten. Csak az a probléma, hogy azután, amikor már mindenki, így az újságírók is elindultak dolgozni.
Azt az alapvető kommunikációs furfangot már feltalálták, hogy ilyen esetekben egy smst-t küldenek más városházák illetékes munkatársai. Megígérte ezt maga Kósa Lajos is, legutóbb egy újságírók részvételével megtartott háttérbeszélgetésen, de az azóta eltelt néhány hónapban úgy látszik, még nem sikerült akaratát keresztülvinnie a hivatal erre alkalmazott munkatársainál.
Önmagában még ez sem lenne nagy probléma, ha észlelve a hibát, küldene a városháza sajtóreferense, kommunikációs tanácsnoka, vagy akárki egy közleményt. De nem küld.(Ezt is közölnénk)
A probléma megoldása, a tennivalók megismerése érdekében javasolnám megtekinteni a Fidesz honlapját. Ha valami történik a pártban, mondandója van a FIDESZ-nek, időben ott a honlapon a beszámoló. Fényképpel, hangfelvétellel, idézhető tudósítással, közleményekkel.
A debreceni elektronikus média berkeiben közismert egy televíziós operatőr kolléga kedvenc mondása: fel kellene nőni a feladathoz.
Kétségtelen tény, hogy ez a kissé sommás megállapítás ezelőtt húsz évvel ezelőtt hangzott el először.
A városházán ma is aktuális.
Hajdu István