Augusztus 20-án a közszolgálati televízióban szenzációs hírt osztottak meg a nézőkkel. Ezúttal nem a Balatonborzadályon született hatlábú borjúról számoltak be a derék sajtómunkások, s nem is arról, hogy Dunarettentőn megtalálták az Örök Élet titkát.
Az információ, amelyet a közszolgálati adásban hírként tálaltak fel, s amely valósággal sokkolta a magyar közvéleményt, nem kevesebbről szólt, minthogy az ünnep alkalmából rendezett kitüntetési ceremónián mindenki kezet fogott mindenkivel.
Értsd: a köztársasági elnök az összes kitüntetettel, a kitüntetettek pedig a jelen lévő közjogi méltóságokkal.
Igaz, a dolog sportértékéből valamit levon, hogy a köztársasági elnök már jó előre biztosította magát: az ünnep előtt néhány héttel bejelentette, hogy ő ezentúl csak a legmagasabb kitüntetéseket fogja személyesen átadni, a kisebb horderejű jutalmazásokat intézzék el a minisztériumok. Vagyis, a köztársasági elnök, nem sokkal augusztus 20-a előtt, módosította a saját munkakörét. Ezzel a fáradsággal persze azt is előre tisztázhatta volna, hogy hány lépést kell megtennie a vörös szőnyegen, ünnepeken hány percet muszáj beszélnie, valamint azt is, hogy milyen távolságra köteles megközelíteni a Magyar Köztársaság miniszterelnökét. Mert, e logika szerint legalábbis, Sólyom úr azt is megtehette volna, hogy kijelenti: ő Gyurcsány Ferencet legföljebb 2 méterre hajlandó a jövőben megközelíteni, neki többet ér az egészsége és a mentális állapota, mint az európai normák között szokásos emberi alapvetések.
Sólyom úr becsületére legyen mondva, ezúttal példás önmérsékletről tett tanúságot, amikor az összes kitüntetettel kezet fogott. Ez az ő szempontjából határozottan fejlődésnek tekinthető, ami azért is biztató, mert a polgárok érezhetik, hogy ha különös körülmények között is, de olyan köztársasági elnököt sikerült maguk fölé emelni, aki képes megújulni, és lépést tartani a változásokkal.
Mondjuk meg őszintén: jó tudni, hogy olyan ember áll az ország élén, aki mindig megmondja, amit gondol. (De legalábbis azt, amit érdemesnek tart megmondani.)
Sólyom László mindezidáig valódi államférfiúi bölcsességgel fékezte magát, és beszédesen hallgatott a Magyar Gárdáról. Nem lehetett könnyű megállni, a helyében sokan nem is bírták volna ki megszólalás nélkül. De azért ezt ne rójuk fel hibájául, inkább próbáljunk arra gondolni, hogy jelenleg még nem látja elérkezettnek az időt.
Talán majd jövőre. Persze, addig is mondani kellene valamit, egy köztársasági elnök, ha már muszáj egy ünnepen a nép előtt mutatkoznia, nem teheti meg, hogy csupa semmitmondó mondatot olvasson fel a papírról. Nem beszélhet arról, hogy miért gyenge a magyar futball, és arról sem, hogy Morvai Krisztinát miért molesztálják a bevásárló központban?
Egy köztársasági elnöknek nem az a dolga, hogy elaprózza magát. Éppen ellenkezőleg: azért fizetik (fizetjük), hogy irányt mutasson és megvalósítsa a nemzet egységét.
Idén augusztus 20-án mindkettőt ki lehet pipálni: az irány megint meg lett mutatva, és a nemzet egysége is biztosítódott. Sólyom úr ugyanis elmondta, hogy a rendszerváltás utáni politika bűne a politikai riválissal szembeni félelemkeltés. A köztársasági elnök szerint nem szabad félelmet kelteni az emberekben, mert az megosztja a társadalmat. Félni nem jó, ezt magam is tanúsíthatom. Hogy félelmet kelteni milyen érzés lehet, azt nem tudom, még sosem próbáltam.
Értjük a célzást elnök úr, csekélyértelmű medvebocsok vagyunk, de ezt még mi is megértjük. Nem a Magyar Gárdával tetszik példálózni, hanem azokkal, akik a Magyar Gárdával példálóznak. Volt már ilyen a magyar történelemben, és nem akarjuk, hogy megint legyen.
Ne mondjuk, hogy a villám veszélyes, a kutya harap, és a vezeték érintése halálos lehet. És ne ijesztgessük a társadalmat azzal, hogy a szemünk előtt egy fasiszta képződmény bontogatja a szárnyait.
Persze, tudom én Elnök úr, nem kell minden félnótás negyednácira azonnal rárepülni. Nem szabad farkast kiáltani, amikor csak egy helyes, farkát csóváló kiskutya kaparja az ajtónkat, bebocsátásért esedezve. De azért az igazi farkast még egy köztársasági elnöknek is illene felismerni. Persze, még nem késő: talán majd jövőre, a Magyar Gárda egyéves születésnapján Sólyom úr is ejt néhány keresetlen szót a társadalom tisztességesebb felében félelmet keltő fekete seregről.
Ha így lesz, és Sólyom László tényleg arról beszél, amiről már régen kellett volna, talán még hír is lehet a közszolgálati televízióban. Nem biztos, hogy vezető hír, lehet, hogy csak amolyan kis színes a kétfejű postás, és a kutyának látszó delfin között.
Föld S. Péter
Forrás:www-klubhalo.hu