A legfontosabb  a beszélgetés

Ami a harmonikus környezetnél fontosabb, az maga személyiség. Egy derűs, világosan gondolkodó, mindig mosolygó családanya, akiről senki nem mondaná meg, hogy 19,16 és 9 éves gyerekei vannak, s aki egyedül teremtette meg magának és gyermekeinek a  boldogságot.

-Hogyan lesz egy orosz-angol szakos tanárból pszichológus?

- 12 évvel ezelőtt, amikor gyesen voltam, kezembe került egy könyv: A szív intelligenciája.

Egy francia pszichológus, Isabelle Filliozat könyve ami  elindított, s a gyes ideje alatt kezdtem el másoddiplomás képzésen az egyetemet.

Az előzményekhez igen nehéz gyerekkor tartozik, nagyon sokat voltam beteg, mindig azt mondogatták nekem a szüleim, a rokonok, hogy gyenge fizikumú vagyok, nem való nekem a fizikai munka, mert nem bírom. Én meg is „feleltem” ennek, állandóan beteg voltam, minden héten fájt a torkom, pikkelysömöröm volt, allergiás lettem, nőgyógyászati panaszaim voltak és még sorolhatnám mi minden. Ezekkel az orvosok nem tudtak mit kezdeni, hiába mentem egyiktől a másikig.

Amikor elindult nálam  „ A szív intelligenciája” elolvasásával és sok-sok tanulás eredményeként egy erőteljes érzelmi  változás, nyitás, gátlások oldódása, akkor a kezembe került  egy másik könyv, ami a betegségek lelki hátteréről szólt. /Thorwald Dehlefsen – Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez /

Nagyon érdekesnek találtam, bár elsőre nagyon hihetetlen volt, hogy egy influenzának lenne lelki háttere, hiszen én akkor úgy gondolkoztam, hogy ha ott van az a vírus, akkor mindegy, hogy milyen az én lelki hátterem. Bár szkeptikus voltam, azért vonzott is ez az elképzelés. Kíváncsivá tett és elkezdtem olvasni a könyvet, és  az első  negyed után már nem tudtam, hogy mit is gondoljak?  Akkor azt találtam ki, hogy letesztelem  a dolgot, hogy valóban működik-e?

Kiválasztottam egy betegségemet és kikerestem a könyvből, hogy mi a lelki háttere. Elgondolkoztam rajta és elkezdtem változtatni az életemben konkrét dolgokon, például a napi időbeosztásomon, a viselkedésemen, hozzáállásomon, gondolkodásmódomon, az emberekkel való kommunikációmon, a külsőmön, és még sok minden konkrét dolgon az életemben. És már egy hónapon belül elmúlt a tünet és azóta sem jött elő!!!  Ez volt, ami engem meggyőzött, hogy ez valóban működő módszer és nem csupán mese.

-Mondhatnám azt is hogy egy eset még nem gyakorlat…

Ezek után elkezdtem dolgozni a többi betegségemen is, a gyermekeim betegségein. Náluk is nagyon jó eredménnyel tudtam alkalmazni a módszert, egyre kevesebbet voltak betegek, ha néha kialakult egy betegség, nagyon hamar el is múlt. A gyógyszereket is el tudtam hagyni, ugyanis rengeteg mellékhatásuk volt és a szedésükkel azt az üzenetet küldtem a szervezetemnek, hogy nem elég erős, nem tudja hatékonyan elpusztítani a kórokozókat. Már 12 éve nem használok antibiotikumot.

Hogyan vált be a gyerekeknél?

A fiam, aki most 9 éves még sosem szedett antibiotikumot és azóta én sem és a lányaim sem. Ha betegek, csak természetes szereket használok mint pl. olajfakapszula, lándzsás utifűszirup, vitaminok, gyógyteák, stb.

Ezt mondják a természetgyógyászok is …

A legfontosabb pedig a beszélgetés, hogy megtaláljuk az okot, ami miatt a betegségre, a  tünetre szükség van. A betegség, a tünet ugyanis egy üzenet. A szervezetünk üzen nekünk, hogy valamit nem jól csinálunk, valamin változtatnunk kell. A tünetet tehát nem elnyomni kell, mert akkor megszüntetjük a motivációt, a hajtóerőt, hogy változtassunk. A tünetet dekódolni kell, ugyanis az alapján, hogy pontosan milyen testrészen milyen tünet jelenik meg, vissza tudunk következtetni a fel nem vállalt konfliktusra.

Mondok egy példát: Egyik nap azzal jött haza a fiam a  suliból, hogy beteg, elkapta a többiektől a náthát és nem tud másnap suliba menni. Megkérdeztem, hogy mi történt aznap, volt-e valami, ami miatt rosszul érezheti magát. Azt válaszolta, hogy semmi sem történt, csak elkapta a többiektől, a padtársa is egész nap fújta az orrát és elkapta. Kicsit még kérdezgettem, hogy mi lehet az oka, hogy itthon akar maradni. Először azt mondta, hogy semmi, aztán egyszer csak rájött, hogy nem jön ki a padtársával. Megbeszéltük, hogy mi is a baj, és azt javasoltam, hogy ha másnap reggel jobban érzi magát, akkor bemegyek vele  suliba és együtt beszélünk  a tanító nénivel és megbeszéljük vele a problémáját.

Reggel azt mondta, hogy sokkal jobban van (semmilyen gyógyszert  sem kapott!!! ) Kicsit félt a tanító nénivel való beszélgetéstől, de a tanító néni első reakciója az volt, hogy már várta, hogy a gyermekem szólni fog, hogy probléma van. Megbeszéltük, hogy amikor ültetés lesz, mást fog a gyermekem mellé ültetni, ettől a gyermekem megnyugodott és ott maradt az iskolában, teljesen elmúlt a náthás tünete. Ugyanis a tünet arra volt neki jó, hogy ne kelljen iskolába menni, hogy ne kelljen a padtársa mellé ülni, mert olyan konfliktusa volt, amit egyedül nem tudott megoldani. Mivel nem tudta elmondani ezt senkinek sem, a betegség segített neki, hogy ne kelljen olyan helyzetben lennie, ami feszültséget kelt benne. Az egy teljesen felvállalható dolog, hogy ha náthás az ember, akkor otthon kell maradnia. Azt nem mondhatja, illetve sokkal nehezebb felvállalni, hogy nem jön ki a padtársával.

Természetesen ezzel párhuzamosan azt tanítom neki, hogy konkrét konfliktushelyzetben hogyan tud megfelelően boldogulni megfelelő kommunikációval.  Biztos vagyok benne, hogy sok szülő egy hétig legalább otthon tartotta volna a gyermeket és ezzel lemarad a tananyaggal és ráadásul a probléma sem oldódik meg, hiszen újra odaült volna a padtársa mellé, mivel nem mondta volna el, hogy ez a baja. 

Nagyjából így működik ez a módszer. Ahhoz, hogy ne legyen szükség a betegségre, olyan eszközöket adok a páciensek kezébe, hogy ne legyen szükség a betegségre, felismerje és  el tudja mondani, hogy mi a probléma, hatékonyan tudja képviselni magát konfliktusos helyzetekben, hogy ne legyen szüksége a betegségre, a tünetre. Ez minden betegség esetén működik, természetesen idő- és energiaigényes. Lassúbb folyamat, mint bevenni egy gyógyszert, aminek rögtön van hatása. Nem olyan látványos, mint a gyógyszer hatása,  azonban  hosszútávon nagyon nagy a nyereség: elindul a folyamat és utána már egyre jobban érzi magát az ember a bőrében, tünettel együtt vagy anélkül.

-Mi van a kamaszkorúakkal? Akik  az Ön hivatalos paciensei, azok a legritkább esetben beszélik meg a problémáikat a szüleikkel!

-Ez nagy baj, de én azt tapasztalom, hogy akik hozzám jönnek, azokkal lehet beszélgetni. Hamar kiderülnek a családi problémák, a tanulási gondok. Vannak, akik nem tanultak meg tanulni, ilyenkor az eredményesebb tanulás érdekében módszertani javaslatokat adok, másoknál a családban, a gyerekkori siralomvölgyben felgyülemlett problémákat kell kibogozni.

Ehhez megint csak a legfontosabb a beszélgetés. Ha figyelek valakire, átérzem a problémáját, segítem önmaga motiválásában, megpróbálom fokozni  kitartását, növelni képességét a csapások és a frusztrációk ellenére, az jótékonyan hat az impulziók ellenőrzésére, az elégedettség későbbre halasztására. Így kialakulhat az a képesség, hogy szabályozza hangulatát, és ne engedje, hogy az elkeseredés megváltoztassa szellemi képességeit.

Egyébként azért nem beszélgetnek a kamaszok a szüleikkel, mert nagyon nehéz  őket megközelíteni és nagyon fontosak a kommunikatív eszközök. Próbálkoznak a szülők a beszélgetéssel, csak nem a megfelelő módszerrel és ezért kapnak elutasítást. De az a jó hírem van, hogy ezt meg lehet tanulni. Én is azért tanultam meg, mert nem boldogultam azzal, amit a szüleimtől tanultam. Célom ezt minél több embernek megtanítani, mert nincs ennél felszabadítóbb érzés, mint amikor az ember szót ért a gyermekével...

 Hajdu István