Egy néhány perces, rövid kis videó mostanában az Internet sztárja. Kissé perverz az összeállítás, de nem úgy, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk.
Nem szexuális, hanem politikai perverziót élvezhet az, akinek kedvére vannak az ilyesfajta dolgok.
A film Strasbourgban játszódik, a helyszín az Európai Parlament ülésterme. A cselekmény egyszerű: egy kopaszodó, szakállas és szemüveges úr beszél, a többiek, az Európai Unió országainak képviselői, hallgatják, amit mond.
Az embert, aki beszél, Martin Schulznak hívják. Róla annyit kell tudni, hogy ő az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője.
Nem mond nagy dolgokat, egyszerű, kis hétköznapi igazságokkal traktálja a társait: „Az Európai Unióban nem megengedett, hogy a tüntetők „mocskos zsidónak” nevezzék Gyurcsány Ferencet, bárki bárhogyan is vélekedik a magyar miniszterelnökről – mondta Martin Schulz, majd hozzátette: „Lehet Gyurcsányt szeretni vagy nem szeretni, ez akkor is fasiszta megnyilvánulás, és el kell utasítani”.
Schulz úr szavait a hallgatóság döntő többsége tapsviharral fogadta. A néző már kezdene örülni, hogy Európában elutasítják a fasizmust, ám ekkor történik valami.
Néhányan bekiabálnak. A szónok meg is áll néhány pillanatra -. hogy kik azok, akiknek nem tetszik a szónok úr beszéde, csak találgatni lehet.
A kamera nagytotálban mutatja az üléstermet, látjuk és halljuk a hatalmas tapsvihart. Majd közeli képek következnek: két ember nem csatlakozik a tapsolókhoz.
Biztosan voltak mások is, akik nem tapsoltak, de nekünk ez a két ember nem tapsolása a fontos.
Ők ugyanis magyarok, a mi honfitársaink. Igaz, egy, a Gyurcsány Ferencével keményen rivalizáló párt képviseletében ülnek odakint az Európai Parlamentben, de ettől még ők is magyarok: ha hazájuk miniszterelnökét méltatlanság éri, az számukra is felháborító kellene, hogy legyen.
Ám ők, dacolva a többséggel – hol is van az új többség? – nem tapsolnak. Szájer József zavartan rendezgeti a papírjait - biztosan nagyon fontos iratokat kell a megfelelő sorrendbe raknia. Schmitt Felajánlom Függetlenségemet Pál pedig állát a kezére támasztva, próbál úgy tenni, mint valahol máshol lenne. Zavartan néz a semmibe, ami az ő helyzetében, ha nem is érthető, de legalább magyarázható: jobbján taps, balján taps, előtte úgyszintén.
A Fidesz két európai parlamenti képviselője tehát látványosan nem csatlakozott azokhoz, akik szerint el kell ítélni, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnökét mocskos zsidónak nevezzék.
Nyilván egyetértenek a mocskolódókkal.
Nem arról van szó, hogy akár Szájer, akár Schmitt urak Gyurcsány Ferencet, vagy bárki mást mocskos zsidónak gondolnák. Annál azért kényesebb az ő, pártállamban szocializálódott ízlésük.
Szerény véleményem szerint ők és pártjuk senkiről sem gondolja, hogy az illető mocskos zsidó lenne. Ha ezt gondolnák, biztosan megmondanák.
Ők csupán szó nélkül elfogadják, hogy vannak olyanok, akik másokat mocskos zsidónak neveznek.
Schmitt és Szájer urak szánalmas hallgatása mögött a mi köztársasági elnökünk szótlansága rejlik. Mert az rendben van, hogy Sólyom úr pártokon felül állóként elítéli a rendőri brutalitást. De a piros betűs októberi nap előestéjén neki is hallani kellett, hogy a Magyar Köztársaság miniszterelnökét egy kisszámú, ám hangos csőcselék mocskos zsidónak nevezte.
Jó, az Operaházba nem hallatszott be a kiabálás. De másnap azért talán ő is olvasta az újságokat. Vagy, amennyiben Sólyom úr nem csak pártok, de újságok fölött is áll, akkor tájékozódhatott volna más forrásból. A tanácsadói biztosan elmondták neki, hogy mi történt a pesti utcán.
Talán, ha a mi köztársasági elnökünk szól valamit erről, netán nemtetszését fejezi ki, vagy legalábbis rosszallóan csóválja a fejét, akkor néhány dolog másként alakul.
Például az, hogy a Európai Parlamentben a magyar adófizetők pénzén ülő magyar honfitársaink is a többiekkel együtt tapsolhattak volna.
Sajnálom őket, hogy nem tehették meg.
Föld S. Péter