A MÁV: állam az államban?

Jegyzet - 2006-07-26

Hetekig vizsgálják majd azt a balatonmáriafürdői közlekedési incidenst amelynek során majdnem összeütközött két személyszállító vonat - mondta Kavalecz Imre a MÁV Zrt. szóvivője. Az eset egyébként vasárnap történt, de csak két nap múlva adott róla részletes tájékoztatást a vasúttársaság.

Elképzelem magamban a MÁV vezérigazgatóját: mit is csinálna, ha a felesége benn lenne egy bankfiókban, s  két nap múlva tudná meg, hogy az a közlemény, amit a bank kiadott , nevezetesen: műszaki okok miatt a pénzkiadás szünetelt, valójában egy bankrablási kísérlet volt. Azért kellene erről a MÁV vezérnek elgondolkoznia, mert a balatonmáriafürdői eset kapcsán arra a kérdésre, hogy a MÁV miért nem tájékoztatta korábban a közvéleményt, a vasút szóvivője azt mondta: vasárnap közleményben már jelezték, hogy műszaki okok miatt késnek a vonatok az adott szakaszon.

 

Mit is jelez a történet, nekünk, a vasutat eltartó állampolgároknak? Azt, hogy ami ott történik, ahhoz nekünk coki, majd akkor és úgy tájékoztat bennünket a MÁV nevű állam ebben az államban, ahogyan azt vasúttársasági uraimék gondolják. Csendben megjegyzem, hogy a sokat szidott rendőrség képes naponta több sms-t küldeni, még akkor is, ha két jármű karambolozik, s bár nincs személyi sérülés, de forgalmi akadály van.

 

Mielőtt tovább dübörögne a gazdaság, talán a miniszter is jelezhetné a vasút vezetőinek: még egy ilyen eltitkolt eset, és mehetnek új állást keresni. A kormány részéről ez lenne egyértelmű jelzése annak, hogy a MÁV nem állam az államban.

 

Hajdu István