Komolyan mondom, nem értem, miért van mindenki kiakadva azon, hogy a Jobbik Magyarország elnöke vezetésével Magyar Gárda néven egyenruhás testület alakul. Nincs ebben szerintem semmi rossz, ezek a fiatalok, ők maguk mondták magukról, jót akarnak a nemzetnek. Azt, hogy ismét a régi fényében lobogjon, és rend legyen az országban. (Mit rákentek a századok - majd ők lemossák a gyalázatot.)
Tudom, sokakat megbotránkoztat, hogy a feketeszínű jelmezekbe bujtatott sereg Árpád-sávos jelvényekkel súlyosbított ruhába öltözik. Ez azonban nem kellene, hogy bárkit is zavarjon, nincs ebben semmi félelemkeltés, és különben sem a ruha teszi az embert. Amikor a sajtómunkások rákérdeztek, miért éppen a náci egyenruhára emlékeztető, és sokakban szorongást keltő viseletet választották, Vona Gábor, a Jobbik Magyarország elnöke, aki egyben a Magyar Gárdának is a vezetője, azt válaszolta: azért, mert nekik ez tetszik.
Amihez, valljuk be, megint csak joguk van - nehogy már egy ízlésrendőrség mondja meg, hogy mi a szép! Különben is, bárki beláthatja, hogy egy komoly, méltóságteljes, a hagyományok őrzésére felesküdő szervezet tagjai nem flangálhatnak lila, vagy rózsaszín tangában, nem vonulhatnak hónuk alatt táskarádiót szorongatva az Andrássy úton, hogy ilyen gusztustalan öltözékben hallgassák a zenének csúfolt techno nevezetű szennyet.
Úgyhogy nem kellene rögtön felkapni a vizet, mert az indulatok, tudjuk, nem vezetnek sehova. Amikor Göncz Árpád akkori köztársasági elnök kifütyülése céljából az első Martens bakancsos fiatalok feltűntek a közéletben, Boross Péter akkori belügyminiszter elhessegette a köz homlokán gyülekező aggodalmas redőket. Nem kell ezektől a fiúktól félni, mondta a később Hóbagolyként elhíresült politikus, nem akarnak ők rosszat, csak azért vesznek magukra ilyen furcsa zekéket, mert így akarnak imponálni a lányoknak.
Azóta persze történt egy, s más, sok víz lefolyt a Dunán, és beigazolódott, hogy Boross Péternek igaza volt. Azt nem tudni, hogy a rosszemlékű zekéket viselő fiúknak hány lány sikerült tevőlegesen megimponálniuk, de tény, hogy Magyarországon még mindig nem terjedt el nagyon széles körben a fasizmus, és az első Dunába lövésekre is még várni kell.
Újsághírek szerint a Magyar Gárda tagjai augusztus 25-én esküsznek fel az új egyenuhára. Egyelőre nincsenek sokan, támogatóik, ha vannak, csendben meghúzódnak a háttérben, ma még nem látják okát annak, hogy előbújjanak onnan, ahol vannak. Egyedül Für Lajos egykori honvédelmi miniszter nevét sikerült híre hozni a júniusban tíz fővel bejegyzett hagyományőrző és kulturális egyesülettel, ám az nyilván véletlen egybeesés, hogy Für úr jelenleg az apósa Deutsch-Für Tamásnak, aki, ugyancsak jelenleg, a Fidesz egyik arca és főembere.
Már az eddigiek alapján is kijelentető, hogy a többségnek nem kell tartania a Magyar Gárdától. Csak annak kell félnie tőlük, akinek félnivalója van.(Azt, hogy kinek kell félnie, ők mondják meg)! Ezzel sincs semmi baj, nem olyanok ők, akik csak úgy, minden ok nélkül ujjal mutogatnának bárkire. Csak azzal gyűlik meg a bajuk, akiről úgy gondolják, hogy ártani akar a nemzetnek, vagy azzal, aki valamiért nem szimpatikus nekik. De még ez sem nagyon problémás, mint ahogyan az is rendben van, hogy a gárdisták „Szebb jövőt” köszöntéssel üdvözlik egymást.
Én, sokakkal ellentétben, azt is tudom, hogy a Magyar Gárda tagjainak félelmet keltő külseje mögött igazi érző szív rejlik. És nem csak hogy érezni tud az a szív, de magyarul tud érezni. Merthogy nyilván csak a legjobb magyarok lehetnek a gárda tagjai, olyanok, akik nem szégyent, hanem dicsőséget hoznak a nemzetre és a magyarságra. Ebből kifolyólag úgy gondolom, alapvetés lesz, hogy aki a Magyar Gárda tagja kíván lenni, az több Radnóti verset is el tudjon szavalni fejből. Ha lenne olyan a leendő gárdisták közül, aki nem tudná, annak ehelyütt elárulom: Radnóti Miklós magyar költő volt, ő írta a legszebb verseket a hazáról, úgyhogy az ő költeményei közül minden rendes magyar embernek illő többet is ismerni. De említhetném, Szép Ernőt is, aki nemcsak költőként alkotott maradandót – a halk szavú lírikus a leggyönyörűségesebb magyar prózai művek szerzője volt. Sajnos az ő élete is eléggé balszerencsésen alakult - igaz, nem annyira, mint Radnótié -, mert egyes magyarok, nyilván nem rosszindulatból, csupán merő tájékozatlanságból, nem tudták, hogy ő is magyar.
Talán az eddigiekből is kitetszik, hogy nem aggódom a Magyar Gárda miatt. Nincs is miért: látatlanban lefogadom, hogy a legjobb magyar emberek lesznek a tagjai. Olyanok, akik nem csak hirdetni, de ragozni is tudják az igét, álmukból felverve is képesek különböztetni a múlt időt a tárgyesettől, és amikor üdvözlik egymást, a szebb jövő alatt nem azt értik, hogy hamarosan a sötétség.
Föld S. Péter