Az informatikusok elmondása szerint különösen annak megoldása okozott sok problémát a számukra, hogy a gép milyen magasra és milyen ívben dobja fel a tésztát, hogy az a szükséges szögben érkezzen rendeltetési helyére, a serpenyőbe.
Adam, a brit kutató robot azonban még a palacsintadobáló versenyzőnél is többre képes. Nemcsak hogy önállóan vezet kutatásokat de időnként már új problémákon is töri a fejét. Mindemellett megbízható és gyors: egy nap alatt akár ezer kísérlet elvégzésére is képes. Már fejlesztik társát, akit stílszerűen Évának hívnak: ő a gyógyszerkutatásban lesz erős – ketten együtt vélhetően verhetetlen párost alkotnak majd.
Nem csoda, hogy Japánban élen járnak ezeknek a csodamasináknak a kifejlesztésében. A távol-keleti ország ugyanis köztudottan a világ egyik leggyorsabban öregedő társadalma, a hiányzó fiatalok helyét kívánják sok helyen robotokkal pótolni. Ennek is köszönhető, hogy Saya, a világ első robottanárnője Japánban tartotta meg az óráját. Hogy a fekete hajú, fiatal „pedagógus” könnyen beilleszkedett-e a tanári kollektívába, nem tudjuk, viszont több nyelven beszél és névsort is tud olvasni.
A robotok világa már nem csupán a tudományos-fantasztikus regények olvasói számára ismert: szinte észre sem vesszük, ahogyan mindennapjaink részévé válnak ezek az intelligens szerkezetek. Ráadásul, egyre több robotot emberi tulajdonságokkal is felruháznak a fejlesztők. Hallhattunk már olyan színházi robotokról, amelyek egy viszonylag humoros egyfelvonásost adtak elő a közönség nem kis örömére. (A színdarabot valami Shakespeare nevű ember írta).
Most az a legújabb, és talán a legfélelmetesebb, ami a Calgary Egyetem robotjával történik. Ezt a derék, jobb sorsra érdemes szerkezetet a fékezhetetlen emberi elme félni tanítja. Nem az a cél, hogy a robot tőlünk, emberektől megijedjen - a félelem természetrajzának alaposabb megismerése indokolja ezt a fejlesztést.
S bár a félő robot elterjedése még a jövő zenéje, jó okunk van feltételezni, hogy a mesterséges intelligencia idővel meghaladja a mi képességeinket. Nem kell látnoknak lenni ahhoz, hogy megjósoljuk: eljön az idő, amikor majd a gépek tanítanak meg bennünket sok mindenre. Nem csupán palacsintát dobálni, de az addigra jórészt elfelejtett érzelmeinket kifejezni: örülni és szomorkodni, szeretni és gyűlölni. Vagy, teszem azt: félni. Tartok tőle: lesz mitől.
Föld S. Péter
www.klubhalo.hu