Ha egy magáncégnek vastag megbízási díjért dolgozom és ezzel összefüggésben megvernek, akkor közfeladatot ellátó személynek minősülök. Ha egy büntetőügyben közpénzen rászorulókat védek, akkor nem közfeladatot látok el.
A Legfelsőbb Bíróság nemrég meghozott és legfontosabb határozatainak gyűjteményébe került (BH 2011. 69.) ítélete legalábbis ezt sugallja.
. A Helsinki Bizottság azért fordult bírósághoz, mert a Debreceni Rendőrkapitányság és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nem adta ki azokat az adatokat, melyekből megtudható lett volna, hogy a kapitányságok melyik ügyvédet hányszor rendelték ki a különböző büntetőügyekben. A kérés mögött a jogvédő szervezet azon kutatása áll, melynek megállapításai szerint a hatóságok által kirendelt védők gyakrabban maradnak távol az eljárási cselekményekről, kevesebbszer élnek panasszal és kevesebb bizonyítási indítványt tesznek, mint a gyanúsítottak megbízása alapján eljáró ügyvédek. A statisztikák szerint a kirendelt védők előszeretettel tanácsolják a beismerést védenceiknek és az ilyen ügyek többször és rövidebb idő alatt jutnak el vádemelésig.
Mivel nyilvánvaló, hogy a kirendelést vállaló ügyvédek nagy része tisztességesen, lelkiismeretesen látja el munkáját kirendelés esetén is, valóban meg kellett vizsgálni, hogy van-e a hatóságoknál olyan gyakorlat, hogy egy-egy ügyvédet feltűnően sokszor rendelnek ki. Joggal merült fel, hogy a kirendelő hatóságok vajon nem éppen azért rendelnek-e ki bizonyos ügyvédeket, hogy saját munkájukat megkönnyítsék, a nyomozást mielőbb befejezhessék.
Nos, az adatkérésnek eleget tevő hatóságok nyilvántartásai igazolták az aggodalmakat. A Helsinki Bizottság adatai szerint volt olyan rendőrkapitányság, ahol a kirendelések 80 százalékát, évi 295 ügyet ugyanaz az ügyvéd kapta. 2010-ben pedig a Budapesti Ügyvédi Kamara 8,8 millió forint kirendelési díjat (az éves keretösszeg 14 százalékát) fizetett ki egyetlen ügyvédnek.
A kutatási eredményeket összevetve látható, hogy nem csak a hatóságok munkáját könnyítik meg a bejáratott ügyvédek, hanem néhány ügyvéd szinte kizárólag kirendelésből él (egyesek nem is rosszul). A hatóságok és a fenti okokból előszeretettel kirendelt védők érdekei tehát összeegyeztethetők. Egymással. De nem a gyanúsítottéval. Nem pusztán az a probléma, hogy a nyomozók mindig a nekik szimpatikus védőre „böknek” a listán, több pénzhez segítve az ügyvédet, hanem az, hogy azért esik az adott ügyvédre a választás, mert az ő közreműködésével gördülékenyebben jut el a nyomozás a vádemelésig.
A Legfelsőbb Bíróság szerint a védők neve és név szerinti kirendeléseik száma a védők személyes adata és mivel a védő tevékenysége az adatvédelmi törvény szerint nem közfeladat, ezért ezen adatok közérdekből nyilvános adatnak nem tekinthetők. Ezek szerint az adatkérésnek eleget tevő 18 rendőrkapitányság és 5 bíróság visszaélt a védők személyes adataival?
Érthetetlen, hogy akkor, amikor egy ügyvéd bántalmazása – a közfeladat ellátása miatt – súlyosabban büntetendő, mint egy vállalkozó megverése, ugyanilyen okból a védő nem akadályozhatja meg, hogy arcát a bírósági tudósításban mutassa a híradó, akkor az az adat, hogy hány kirendelést kapott egy évben, nem adható ki egy kutatást végző jogvédő szervezet részére. Pedig ha valami az ügyvédi tevékenységből közfeladat-ellátás, akkor az kétségkívül az ügyvédi díjakat kifizetni nem tudó személyek hatósági kirendelésen alapuló, állam által fizetett képviselete.
A döntés nem segíti elő a nyilvánvalóan tarthatatlan gyakorlat megváltozását. Az ügy ugyan Strasbourgban folytatódik, az adatok nyilvánosságra kerülése azonban már most visszaszoríthatta volna a haveri alapon működő kirendeléseket és a háttéralkukat. És talán kihatással lett volna a bírósági kirendelésekre és a hasonló tüneteket mutató szakértői kirendelési rendszerre is – de ez már egy másik bejegyzés témája.
Tóth Balázs Gergely
Forrás: