Arcpirító disznóságok

Jegyzet - 2006-12-12

Gyurcsány Ferenc kormányfő arcpirító disznóságnak nevezte a MEGA cégcsoport tevékenységét, az ellenzéki pártok ugyanakkor a kormány felelősségét hangoztatták. Nem ez az egyetlen arcpirító disznóság az ügyben. A fogyasztóvédelemnek se pénze, se paripája, se fegyvere nincs.

Olvasom, hogy a miniszterelnök tegnapi beszédében hangsúlyozta: az emberi-üzleti tisztesség nem politikafüggő. Gurcsány Ferenc döbbenetesnek nevezte, hogy a Mega arra jött létre, hogy tudatosan becsapják, megtévesszék a fogyasztókat és veszélyeztessék egészségüket. A kormányfő hozzátette: ez a botrány nem pártpolitikai kérdés. Az a cég a felelős, amely úgy gondolja, hogy megengedhet ilyet magának.

 

Dávid Ibolya  hozzászólásában arra kérte a miniszterelnököt: ne engedje, hogy Magyarország Európa konyhamalaca legyen. Az ellenzéki politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt időszakban 25 százalékkal nőtt itthon a szalmonellafertőzések száma. Volt, aki bele is halt a fertőzésbe, mégis 10 százalékkal csökkentették az ÁNTSZ költségvetését, és elküldték a munkatársak 10 százalékát. Az élelmiszerbiztonsági hivatal ebben az évben 148 millió forintból működött, ám jövőre a tervek szerint ennek az összegnek is elvonják a 20 százalékát. Ugyanennyivel akarják megkurtítani jövőre a tisztiorvosi szolgálat költségvetését is. Dávid Ibolya azt kérte, hogy 2007-ben ne csökkenjen az ÁNTSZ támogatása, az élelmiszerbiztonsági hivatal keretét pedig emeljék 300 millió forintra.

 

Igazán nem szeretném történelmi ismereteire emlékeztetni a miniszterelnököt, de Könyves Kálmán idejében a tolvajoknak sem azt mondták, hogy az a felelős, aki úgy gondolja: megengedheti magának a lopást. Amikor viharos történelmünk során rablóbandák garázdálkodtak, a központi hatalom minden esetben saját uralma megszilárdítására, alattvaló életének megvédésére törekedett. Akkor ezt meg tudták oldani, pedig arányaiban a rablóbandák a lakosságnak sokkal kisebb hányadát veszélyeztették, mint most a MEGA cégcsoport.

Úgyhogy egészen egyszerűen rosszul gondolja a miniszterelnök, ha azt hiszi, hogy a kormány mindent megtett ebben az ügyben. Majd ha soron kívül tárgyalják a bíróságok az ilyen ügyeket, mert törvény lesz rá, majd ha megemelik a károkozás tételeit, akkor moshatja kezeit a mindenkori hatalom és évekig hatalmon lévő ellenzéke, de most nem.

h.i.