Norvégia, Liechtenstein és Izland az EGT és Norvég Alapok további magyarországi kifizetéseinek felfüggesztéséről döntött. Ennek oka, hogy a magyar kormány az alapok lebonyolításáért és monitorozásáért felelős ún. Nemzeti Kapcsolattartót a központi államigazgatáson kívülre helyezte. Ez a megkötött egyezmények megszegése.
„A Magyarország által tett lépések elfogadhatatlanok. Sajnos, a magyar kormány kevés hajlandóságot mutatott arra, hogy olyan megoldást találjunk, amely megfelel a Magyarország által megkötött egyezményeknek. Ezért úgy döntöttünk, hogy ezen ügy rendeződéséig a kifizetéseket felfüggesztjük” – nyilatkozta Vidar Helgesen, a norvég kormány EGT- és EU-ügyekért felelős minisztere.
2014. január 1-jével a magyar kormány az EGT és Norvég Alapok forrásainak és programjainak lebonyolításával és monitorozásával kapcsolatos teendőket az állami tulajdonban lévő, de attól szervezetileg független Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft-hez helyezte át.
Ez a magyar fél egyoldalú döntése volt, mely az EGT és Norvég Alapok szabályaival, valamint Magyarország Norvégiával, Izlanddal és Liechtensteinnel megkötött egyezményeivel ellentétes. A magyar kormánnyal folytatott párbeszéd a jelen pillanatig nem vezetett eredményre.
„A magyar kormány tisztában van a donor országok által támasztott elvárásokkal. Az EGT és Norvég Alapok programjainak lebonyolításával és monitorozásával kapcsolatos feladatoknak vissza kell kerülniük a magyar központi államigazgatás szerveihez, összhangban azzal a gyakorlattal, amelyet az összes többi kedvezményezett ország folytat” – áll Vidar Helgesen nyilatkozatában.
Az EGT és Norvég Alapok jelenlegi felfüggesztése nem befolyásolja azon programok további működését, amelyeket közvetlenül a brüsszeli székhelyű Finanszírozási Mechanizmus Iroda felügyel, nevezetesen a Norvég Civil Támogatási Alapét és az „Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz” című programét. A donoroknak az Alapok felfüggesztésére vonatkozó döntése nem függ össze a Lázár János államtitkár és Vidar Helgesen miniszter közötti, nemrégiben történt levélváltással.
Norvégia, Izland és Liechtenstein az EGT és Norvég Alapok révén járul hozzá a társadalmi és gazdasági különbségek csökkentéséhez az Európai Gazdasági Térségben (EGT). A programok finanszírozásának mintegy 97%-át Norvégia biztosítja.
Magyarország az Alapok legnagyobb kedvezményezettjei közé tartozik. A jelenlegi időszakban (2009-2014) 153,3 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) lehívására jogosult, melyből eddig csaknem 12 millió euró kifizetése történt meg.
„Amennyiben a magyar kormány hajlandóságot mutat arra, hogy megoldást találjunk, a felfüggesztésnek nem lesznek jelentős következményei a programok és projektek magyarországi lebonyolítására nézve” – szögezi le Vidar Helgesen.
Forrás: