- A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javította az idei és a jövő évi magyar GDP-növekedési prognózisát: az IMF a kedden nyilvánosságra hozott World Economic Outlook (WEO) jelentésben azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2014-ben 2,8 százalékkal, 2015-ben 2,3 százalékkal bővülhet.
Az IMF nyáron közzétett országjelentésében még 2 százalékos idei és 1,7 százalékos jövő évi növekedés szerepelt.
Az IMF mostani becslése szerint Magyarországon az infláció gyorsulása várható: 2014-ben 0,3 százalékkal, 2015-ben 2,3 százalékkal nőhetnek a fogyasztói árak. A GDP-arányos folyó fizetési mérleg többlete 2014-ben 2,5 százalék, 2015-ben 2 százalék lesz.
A valutaalap előrejelzése szerint kedvező, hogy a munkanélküliség az idei 8,2 százalékról jövőre 7,8 százalékra mérséklődik.
A szervezet szerint 2014-ben magasabb lesz a magyar gazdasági növekedés a laza monetáris politika és a nagyobb közkiadások miatt, de 2015-re romlik a monetáris környezet és a fiskális politika szigorítása várható.
A régiós országok közül Lengyelországban idén 3,2 százalékos, jövőre 3,3 százalékos növekedés lehet, Csehországban mindkét évben 2,5-2,5 százalékos, Romániában 2014-ben 2,4 százalékos, 2015-ben 2,5 százalékos növekedéssel kell számolni.
Az IMF világgazdasági kilátásokat összegző, most nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint romlottak a világgazdaság növekedésének kilátásai: 2014-ben 3,3 százalékos globális GDP-növekedés várható, 2015-ben 3,8 százalékos, de ezek 0,1 százalékponttal, illetve 0,2 százalékponttal elmaradnak a nyári előrejelzéstől.
Az IMF szerint erősödtek a gazdasági növekedést fenyegető kockázatok. Rövidtávon a geopolitikai bizonytalanság és a piaci kockázati felárak megugrása lehet a gond, középtávon a gazdasági stagnálás és a potenciális gazdasági növekedés csökkenésével kell megküzdeni.
A kockázatok miatt fontos a gazdasági növekedés erősítése, a fejlett gazdaságú országokban ehhez együttesen kell alkalmazni a monetáris politika eszközeit és fiskális kiigazítást. Bizonyos országokban az infrastrukturális beruházások is segíthetik a növekedést, a strukturális reformokra pedig mindenhol szükség lenne.
A jelentés azt valószínűsíti, hogy kiegyensúlyozatlanul, de folytatódik a világgazdasági növekedés. A fejlett gazdaságú országokban a pénzügyi és a gazdasági válság hatási még mindig beárnyékolják a jövőt, de a fejlődő országok kezdenek hozzászokni a válság előttiekhez képest alacsonyabb növekedési rátákhoz.
Az IMF szerint a pénzügyi piacokon nagy volt az optimizmus, emelkedtek a részvényárfolyamok, csökkentek a kockázati felárak, alacsony volt az árfolyam ingadozás. Ezek a kedvező folyamatok azonban nem növelték a beruházásokat, és néhány esetben a piacok már elhanyagolják a kockázati tényezőket, alulértékelik azokat.
A fejlett államokban 2014-ről 2015-re 1,8 százalékról 2,3 százalékra gyorsul a növekedés üteme, a Független Államok Közösségének országaiban 0,8 százalékról 1,6 százalékra, Európa fejlődő országaiban 2,7 százalékról 2,9 százalékra. Latin-Amerikában és a karibi-térségben 1,3 százalékról 2,2 százalékra, Afrika szubszaharai országaiban 5,1 százalékról 5,8 százalékra,a Közel-Keleten 2,7 százalékról 3,9 százalékra, a kelet-ázsiai országokban 6,5 százalékról 6,6 százalékra változik a növekedés.
Az Egyesült Államokban idén 2,2 százalékos, jövőre 3,1 százalékos GDP-növekedés lesz, Németországban 1,4 százalékos, majd 1,5 százalékos, Kínában 7,4 százalékos aztán 7,1 százalékos, Oroszországban 2014-ben 0,2 százalékos, 2015-ben 0,5 százalékos.