Elrettentő döntést hozott szerdán a Fővárosi Bíróság: Budaházy Györgyöt és öt társát 30 napos munkavégzésre ítélte, amiért nevezettek hat évvel ezelőtt gépkocsikkal eltorlaszolták az Erzsébet hidat, és ezzel némiképp ellehetetlenítették egy Budapest nevű európai főváros lakóinak életét.
Isten malmai lassan és rosszul őrölnek, legyintenek most sokan: miért kellett hat évet várni egy ilyen piszlicsáré ítéletre?
Nekünk, felelősen gondolkodó polgároknak viszont azt kell erre válaszolnunk: ne tessék legyintgetni! A bíróság ugyanis nem lassan, hanem körültekintően dolgozott, számos körülményt kellett számba venni, ráadásul az is köztudott, hogy a bírák nagyon leterheltek, úgyhogy már annak is örülni kell, hogy egyáltalán tárgyalták az ügyet.
Most erre azt lehetne ellenvetésként elővezetni, hogy a közérdekű üzem megzavarása – ez a Budaházyék által elkövetett csíny hivatalos megnevezése - büntetésének felső határa öt év, azaz ennyit is kaphattak volna ezek a derék, tiszteletre méltó hazafiak. Ha arra gondolunk, hogy olcsón megúszták, megint csak nincs igazunk.
A bíróság ugyanis nem csupán szigorú, de egyenesen elrettentő ítéletet hozott. Olyat, ami egyszerre előremutató és példaértékű: szeretném látni azt a forradalmárt, aki egy ilyen ítélet után autójával eltorlaszolja valamelyik budapesti hidat! Főleg, ha tudja, büntetésként dolgoznia kell!
Még azt is megkockáztatnám, hogy a bíróság a legrosszabb pártállami beidegződésektől vezettetve sújtott le az ártatlan forradalmárokra, akiknek az élete ezzel a döntéssel talán végérvényesen kisiklik, de legalábbis új mederben csordogál tovább.
Budaházynak ugyanis az ítélet szerint harminc napon keresztül dolgoznia kell. Nos, a munkához nem szokott - vagy attól elszokott – embert az ilyen ítélet kifejezetten sokkolhatja: stresszt idézhet elő nála, és társainál, amely mint köztudott, akár egészségkárosodáshoz is vezethet.
Ráadásul az ítélet azt is kimondja, hogy Budaházyéknak fizikai munkát kell végezniük. Ez szintén a bírák cinizmusát bizonyítja, hiszen eleve kizárja, hogy az érintettek harminc napon át Molotov koktélokat gyártsanak, olajjal átitatott zokniba brikettet tömködjenek, vagy teszem azt, gépkocsikat gyújtsanak fel. Igaz, ezek a tevékenységek is igényelnek valamennyi fizikai erőfeszítést, de teljesen nyilvánvaló, hogy egyik szakmai névjegyzékben sem szerepelnek.
Azt sem tudhatjuk, hogy Budaházyék milyen közmunkák közül választhatnak? (Egyáltalán: van-e választási lehetőségük?) Még az sincs kizárva, hogy utcaseprésre kötelezik őket, amely ha nem is nehezebb vagy rizikósabb, de mindenképpen unalmasabb, mint a kő- vagy tojásdobálás. És az sem biztos, hogy közben engedélyezik-e nekik, hogy arcukat eltakaró csuklyákat viseljenek munkaruhaként.
Még egy adalék, amely szintén azt bizonyítja, hogy az ítészeket túlságosan is elragadta a harctéri hév. Nem vették figyelembe ugyanis, hogy Budaházy a felforgatást nem munkavégzés jelleggel, megélhetésből kifolyólag űzi. Éppen ellenkezőleg: neki és társainak szenvedélyük ez a tevékenység. Amennyiben most valóban dolgozniuk kell, 30 napon át nélkülözniük kell kedvenc elfoglaltságukat.
Mert bár az ítéletben nem szerepel, hogy el lennének tiltva a főváros látképének megváltoztatásától, nyilvánvaló, hogy aki naponta nyolc órán át keményen dolgozik, annak kevesebb ideje és energiája marad rombolásra, mint annak, akinek nincs más dolga, mint rendbontani.
Kéretik hát helyén kezelni Buzdaházyék ítéletét. Nem enyhe az, még kevésbé szánalmasan nevetséges. Épp ellenkezőleg! A pártállam pribékjei ismét csak azt adták, ami a lényegük: kimutatták a foguk fehérjét!
Munka hadának a lépése dobog.
FDöld.S Péter