Ismerik a viccet? Karambolozik Taszíló és bekerül a pokolba. Jön a főördög és kérdezi, hogy melyik terembe akar kerülni. Az elsőben forró olajban sütögetik a bűnösöket, a másodikban szöges korbáccsal verik. A harmadikban mindenki nyakig ül a fekáliában és bagózik. Tasziló ezt választja, öklendezve beleül a kondérba, szív egy slukkot, mire bejön az ügyeletes: cigarettaszünet vége, lemerülni.
Na itt tartunk most nyugdíj ügyben. Nyakig ülünk és szívjuk a bagót. Minden magyar a jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok elvét követné, csak az a baj, hogy holnap széncinke se lesz. Mert nincs miből. Nem futja az államnak a befizetett járulékokból, több ok miatt. Azt, hogy egyre többen lesznek öregek és egyre kevesebb embernek kellene őket eltartani már mi is megírtuk(lásd korábbi írásunkat)
Ám arról még keveset írtunk, hogy egyre kevesebb a befizetett nyugdíjjárulék. Mert kicsi a fizetés, és sok a járulék, és kevesen fizetnek járulékot. Emiatt sokan elmennek munkanélkülire és feketén dolgoznak, ami miatt megint csak csökken a járulék és így tovább bele a spirálba….
Mit kellene tenni? Mindenkinek van ötlete, csak az a baj, hogy azt nézik a többiek: ki mondta. Nem azt, hogy mit mondott. Igazi magyar csárdást jár a politika. Egyet lép a gazdasági növekedés irányába, majd egyet vissza a munkanélküliség csökkentése felé, majd a harmadik lépés az inflációt mérsékelné. Csak ez így együtt nem megy. Egyszerre a három probléma megoldásátellen hosszabb távon, eredményesen, még senkinek sem sikerült.
Margaret Thatcher volt az utolsó, aki az alacsony infláció mellett tette le a voksát. Nőtt is a munkanélküliség rendesen, s amúgy csöppet sem mellékesen az angol szakszervezetek is háborút kezdtek. Ma Maggie aranykoraként emlegetik azt az időszakot, amikor újból versenyképessé tette az angol gazdaságot.
Most, itt, nálunk járulék és adócsökkentést emlegetnek az egyik oldalon. Nem fogja hozni az eredményt, mert nem lesz munkaképes az, aki elkötözött, mert kényszerült elmenni a falvakba, s leépült, Nem lesz munkaképes a halmozottan hátrányos helyzetű „munkavállaló” sem, aki megvolt eddig is a gyerekcsinálási segélyből, meg a feketemunkából, a megélhetési bűnözésből szerzett pénz már csak ráadásként szerepel a családi költségvetésben.
Most, itt, nálunk, költségvetési szigort emlegetnek a másik oldalon. Sikerült a bürokrácia vízhólyagát 12 százalékkal leapasztani. Még háromszor ennyivel kellene, de ehhez nincs már idő, akarat, kompetencia, és összefogás. Ez utóbbi a legnagyobb baj.
Próbáltak már úgy ülni a fekáliás kondérban, hogy már annak is örülnek: lehet bagózni, de hirtelen azt érzik, valaki lehúzza magukat a felszín alá.
Még nem? Nem baj , lehet elkezdeni gyakorolni. Esetleg elgondolkozni, mit is tehetnek most, mert nemsokára állam bácsi leveszi óvó kis kezét, sokkal kevesebb nyugdíjat ad, radikálisan csökkenti a szociális segélyt, megemeli az áfát, s a sort még folytathatnám, csak nem akarok tippeket adni. Gyakorolni tehát már lehet, először csak a vízzel telt kádban -gazdagabbaknak medencében- javaslom, de: bagóra sem futja már sokáig.
Bármikor bemondhatják: cigarettaszünet vége, lemerülni!
Hajdu István