Demokrata álmok

Jegyzet - 2007-03-12

Mérsékletességével keltett szimpátiát az elmúlt hónapokban az MDF.  A párt támogatottságának növekedése azonban csalóka, mert sokan annyira idegenkednek a két nagy párt közötti küzdelemtől, hogy inkább a csendes többséghez tartozóknak tekintik magukat. Ez azonban még messze nem jelent egyet a Magyar Demokrata Fórummal.

Stratégiai célt tűzött ki a párt elé az újraválasztott elnök vasárnap Budapesten. A Magyar Demokrata Fórum 2010-ben kormányzópárt lesz –ezt mondta Dávid Ibolya.

Mondtak ilyet korábban mások is (SZDSZ) és az MDF jelenlegi 7-9 százalékos támogatottságánál kisebb elfogadottsággal is kormányzó párttá lettek.

 

A demokrata fórum irányváltást jelzi, hogy ki merte jelenteni, az MDF "elszakadt a jobb parttól".

 

A rossz irányt jelzi, hogy Dávid Ibolya szerint a középosztály a nemzeti fejlődés motorja, mivel ez a társadalmi réteg tartja el járulékaival az országot, és egyben egy olyan csendes többséget alkot, amely nem vonul az utcára. A középosztályt sújtják leginkább az adóterhek, ezért az MDF a ciklus második felében egyeztetést kezdeményez majd az egykulcsos adó bevezetéséről, amely bizonyos kelet-közép-európai országokban már bevált: kedvező hatást gyakorolt a gazdaságra.

 

Itt álljunk meg egy pillanatra. Az MDF akkor lesz társadalmi méretekben elfogadott párt, ha az egész gazdaságra világos, következetes és mindenre kiterjedő programmal jelentkezik. Beszélt ennek szükségességéről a párt elnökasszonya is vasárnap a tisztújító országos gyűlésen, csak épp az a bökkenő, hogy ezt a programot most fogják kidolgozni.

Félreértés ne essék: nincsenek elkésve, de ha lesz program, látni fogják: nem a középosztály tartja el járulékaival az országot. Másutt is lehet a gazdaságot működtetni a magyarországinál lényegesen kisebb járulékterhek mellett. Egy ilyen programmal nem csak tíz százalékos lehet a Magyar Demokrata Fórum és nem csak a középosztály pártja lehet majd.

Hajdu István