Az autóhiteleseknek fájhat leginkább a svájci frank erősödése, a lakáshitellel rendelkezők túlnyomó többségét nem érinti az árfolyamváltozás, hiszen ők már rögzített árfolyamon törlesztenek
A svájci jegybank csütörtökön délelőtt váratlanul eltörölte az euróval szembeni árfolyamküszöbét, aminek hatására a frank jelentősen erősödött az euróval és más devizákkal, így a forinttal szemben is.
Az elemzők figyelmeztettek arra is, hogy a magyar bankrendszer számára újabb sokkot jelenthet a heves árfolyammozgás.
Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője egyelőre még nem tudta megmondani, hogy az egyszeri hatás meddig löki fel az euró árfolyamát, de az már historikus csúcsot is döntött, elérte a 326 forintot.
A devizahitelesek jó részét a rögzített forintosítási árfolyam miatt nem érinti a svájci frank felértékelődése, azonban többek között az autóhiteleseknél továbbra is fennálló kitettség miatt a forint a szokásosnál nagyobb nyomás alatt volt - mondta.
Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház Zrt. elemzője szintén azt hangsúlyozta, hogy főként az autóhiteleseket érinti negatívan az erősödő svájci frank.
Elmondta: az árfolyamküszöb eltörlése miatt a forint 14-15 százalékkal gyengült a forint a svájci fizetőeszközzel szemben, valamint 1-1,5 százalékot az euróval szemben, ami valószínűleg tartós marad.
Hozzátette: önmagában a svájci frank megerősödése csak korlátozott hatást fejtene ki a magyar gazdaságra, de az általános forintgyengülés - kockázatosabb befektetési eszköz - hosszabb távon az üzemanyagár stagnálásával, vagy emelkedésével járhat, az exportáló cégekre pozitívan hathat, míg az import termékeket fogyasztók számára árnövekedéssel járhat.
A szakember ugyanakkor megjegyezte: csak később derül ki, milyen hatások érvényesülhetnek, mivel a svájci jegybank lépése meglepő, még a devizapiacok is keresik az irányt. A forint gyengülése a frankkal szemben megmarad, a többi devizával kapcsolatban azonban még kérdéses - vélekedett.
Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: óriási tehernövekedést okoz a svájci frank árfolyamának emelkedése azoknak a devizahiteleseknek, akiknek a forintosítással nem rögzítették a törlesztőrészletek árfolyamát, ezek jellemzően az autóhitelesek.
Saját becslése szerint mintegy kétmilliárd eurónyi élő devizahitel van svájci frankban, e hitelek tulajdonosainak a jelenlegi árfolyam fennmaradása esetén 15-20 százalékos törlesztőrészlet emelkedéssel kell számolniuk.
Azok a devizahitelesek viszont örülhetnek, akiknek tavaly ősszel rendezték a helyzetét. Ezek azok a jelzáloghitelesek, akik 2015 januárjától már a forintosítás rögzített árfolyamán törlesztenek.
Hozzátette, hogy a magyar bankrendszernek is egy újabb sokkot jelent ez, amit kezelni kell, de mindenesetre most jobb a helyzet, mintha a teljes devizahitel-állomány esetében kellene a problémát kezelni.
A szakértő véleménye szerint a svájci jegybank lépését a deflációs félelmek indokolták. Svájcban, mint a világ többi részén is, attól tartanak, hogy az árak tartósan csökkenni fognak, és ez érdemben rontja a gazdaság kilátásait. A defláció megakadályozásához pedig gyengébb árfolyam kellene.
A svájci jegybank eddig megváltozott meghatározott szinten tartotta a svájci frank árfolyamát az euróval szemben, most úgy döntött, hogy a már eddig is negatív alapkamat további csökkentésével próbálja védeni a saját gazdasága helyzetét. A döntés értelmében az irányadó ráta sávja mínusz 1,25 százalék és mínusz 0,25 között ingadozhat, a korábbi mínusz 0,75 százalék és 0,25 százalék közötti sáv helyett.
Samu János valószínűnek tartja, hogy ha nem sikerül az árfolyamot megfelelő szinten tartani, akkor a svájci jegybank tovább csökkenti a kamatot.
Balásy Zsolt, az MKB Bank Zrt. részvénystratégája az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejtette: a svájci részvényindex omlása és a frank erősödése nem meglepő a svájci jegybank lépését követően, de a szélesebb részvénypiaci, a forint, valamint az olajpiaci reakciók a pániknak tudhatók be.
A részvénystratéga szintén furcsának véli, hogy a svájci részvényindex zuhanása egyúttal negatívan hat a legfontosabb kereskedelmi partner, Németország exportőr cégeire is.
Balásy Zsolt meglátása szerint a heves piaci mozgások elől hirtelen minden piaci szereplő fedezékbe húzódik és így a kockázatosabbnak ítélt instrumentumok együtt esnek. Ezek közül az olaj, az euró a dollárral szemben, valamint a forint és az OTP részvények változása a legmarkánsabb.
Steen Jakobsen, a Saxo Bank vezető közgazdásza szerint az árfolyamküszöb feladása váratlan, de racionális lépés a svájci jegybank részéről.
Svájc ezzel egy erős jelzést küldött több ország, köztük Japán számára, miszerint a hosszú távú növekedés egyik fő feltétele, hogy hagyni kell, hogy a piac diktálja a devizaárfolyamokat - írja a szakember MTI-hez eljuttatott kommentárjában.
A közgazdász előrejelzése szerint a kedélyek elcsitulása után a 1 és 1,05 svájci frank között fog stabilizálódni az euró árfolyama. A svájci frank erős, mert támogatja az ország adórendszere, egy hatékony és jól képzett társadalom, és egy hagyományosan jó minőségű kkv-szektor (amelyet a svájci jegybank mai lépése is kedvezően érintett) - vélekedett.