Kern Andrással szólva: elfogtunk egy levelet.
Nem irigyeltük meg a Magyar Nemzet sikereit, amelynek postaládájába időnként csak úgy, ki tudja hogyan, beesnek mindenféle küldemények. Ügyészségi kihallgatások jegyzőkönyvei, minisztériumi munkaanyagok, sokféle irat postázódik véletlenül a jobboldali lap szerkesztőségébe – az alkalmi postások kiléte természetesen mindörökké titokban marad.
Mi nem vagyunk ennyire profik, mi csak egy olyan levelet tudtunk elfogni, amelyet nekünk írtak.
Válaszként jött a levél, a mi levelünkre.
Röviden az előzményekről: néhányan, magánemberek, vagy fél évvel ezelőtt gondolkodni kezdtünk, mit is lehetne tenni, hogy abbamaradjon, de legalábbis mérséklődjön hazánkban a gyűlölet. Hogy ne törhessen előre a fasizmus, de még csak az sem, ami annak látszik.
Később civil szervezetek is csatlakoztak hozzánk. Politikusok, pártok – határozott kérésünkre – nem.
Megfogalmaztunk egy felhívást, amelyet sok embernek elküldtünk: rokonainknak és üzletfeleinknek, barátainknak, valamint számos civil szervezetnek.
Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, volt, aki válaszolt, és volt, aki nem.
A válaszok is viszonylag sokfélék voltak, de volt közöttük egy, amelyet nem csak „elfogtunk”, de most kénytelenek vagyunk közzé is tenni.
A Védegylettől jött a levél, pontosabban annak az irodájától.
Egy Vay Márton nevű úr jegyezte a Védegylet válaszlevelét, tisztelettel közreadnánk belőle egy részlet. Nem azért, mert annyira stílusos, hanem mert annyira tanulságos. Részletről van szó, de nem a szövegkörnyezetéből ragadtuk ki a néhány mondatot – abba természetesen benne hagytuk.
Vay Márton a többi között ezzel hárítja el a velünk való együttműködést:
Tisztelt …!
Köszönöm válaszát. Gondolkodtunk a felhíváson, és több ponton komoly problémáink voltak vele, -liberalizumusnk például nem tartja elfogadhatónak a holokausztagadás büntethetőségét- meg gyanús is volt, honnan van pénz a Syma csarnokra, meg a felhívók némelyikével is volt problémánk …
…így viszont a döntésünk teljesen egyértelmű. Elég sok felülről szervezett humbug-összefogást láttunk már, mi maradunk inkáb az alulról, szervesen építkező, pártpolitikai célokat titokban nem szolgáló összefogásoknál. Tisztletettel, Vay Márton
Betűhíven idéztük a levelet, a helyesírási hibákat és a nyilvánvaló elütéseket benne hagytuk. Nem kell nagyobb figyelmesen elolvasni a Védegylet irodájától kapott szöveget, anélkül is tanulságos. És nem azért tanulságos, mert nyilvánvalóan elütötték a liberalizmusunk szót, és helyette azt írták: liberalizumusnk.
Hanem, hogy ők, mármint a Védegylet, legalábbis, ha hinni lehet Vay Márton szavainak, annyira liberálisak, hogy nem tartják elfogadhatónak a holokausztagadás (sic!) büntethetőségét.
Lelkük rajta - mi is liberálisak, vagyunk, virágozzék ezer virág! Csak megjegyeznénk, hogy Európa néhány országában büntetik az ilyen nézeteket, a legtöbb kultúrában pedig émelyeg a tisztességes emberek gyomra, ha ilyen beszédet hall.
Még ez is magánügy, mondhatná az olvasó: hányingerünk van a Védegylet parttalan liberalizmusától. És akkor mi van?
Akkor az van, hogy feltesszük a kérdést: tessék mondani, ez a Védegylet ugyanaz a szervezet, amelyik Sólyom Lászlót köztársasági elnökké jelölte, és – néhány vakondokos kitérő után - sikeresen meg is választtatta?
A kérdésre, bármennyire is szomorú, kénytelenek vagyunk igennel válaszolni.
Igen, ugyanarról a Védegyletről van szó.
Persze ettől még nem gondoljuk azt, hogy a mi köztársasági elnökünk annyira liberális lenne, hogy ő maga is beállna a holokausztagadók (sic) táborába. Csak kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy jól elvan a Védegyletben Vay Mártonnal, aki viszont nem rejti véka alá határtalan liberalizmusát.
Vay Márton – a mi köztársasági elnökünk egylettársa – tehát annyira liberális, hogy még a holokausztagadás (sic!)
büntethetőségét is károsnak tartja, de annyira már nem az, hogy velünk, akik a holokauszt tagadását tartjuk károsnak - együttműködjön.
"Törődni kell az élettel, törődni kell a jövő nemzedékekkel, az emberi méltósággal. Ezért küldött engem a Védegylet erre a helyre." Az idézet Sólyom László köztársasági elnöktől származik, nem sokkal azután mondta ezeket, hogy a már említett vakondokos körülmények között a Magyar Köztársaság első számú közjogi méltóságává választották).
Azóta, sokat mondó hallgatásaival is bizonyította, mennyire fontos neki az emberi méltóság.
És ha már ilyen szépen belejöttünk, még egy idézet. Ez nem Sólyom Lászlótól, hanem az őt jelölő Védegylet honlapjáról való. Talán hitvallásnak szánták, amikor így fogalmaztak: „Szakértünk és lobbizunk, de ha kell, utcai akciókat szervezünk, vagy köztársasági elnököt javaslunk, ott vagyunk mindenhol: nyakkendőben, utcán, fán”.
Az utcát volt alkalmunk megismerni az utóbbi egy évben, a fákról meg már a Védegylet nélkül is sokat tudtunk.
De a nyakkendőkkel szerintem nem ártana vigyázni – ha valamely rosszul értelmezett liberalizmusból kifolyólag túl szorosra kötik a csomót, bajok lehetnek belőle.
Föld S. Péter