Megszórtam az utcánkat barna kis ragacsokkal, hátha jó lesz valamire. Nem az egészet, először úgy gondoltam, elég lesz belőlük csak néhány, mutatóba. Kíváncsi voltam, mit szólnak hozzá a lakók.
Persze, nem saját kezűleg raktam ki azokat a büdös, kutyapiszokra emlékeztető masszákat, az ilyet én ugye nem engedhetem meg magamnak. Meg aztán nem is nagyon férne össze az imázsommal.
Amikor azt hirdetem ugye, hogy mi távol tartjuk magunkat a piszkos dolgoktól, akkor az nem lehet, hogy rám verjék, hogy miattam kutyaszaros az utca. Szerencsére, vannak haverjaim mindenhol, ők végzik a piszkos munkát.
Úgy lett, ahogyan gondoltam. Fölkapták a vizet, elkezdtek hőbörögni. Hogy akkor most mi ez a sok barna, büdös galacsin? Tényleg az-e, aminek látszik, vagy valami más?
Én meg csak röhögtem magamban: hát mi más lenne, ha nem az, ami?
Nem szeretem ezeket a büdös barna maszlagokat, személy szerint irtózom tőlük. De tudom, hogy sokan vannak, akik szeretik - imádják a színüket, odavannak az állagukért, megbolondulnak a nosztalgiát ébresztő szagokért. Szükségem van ezekre a büdös barna baromságokra, úgy kellenek nekem, mint egy falat kenyér.
Jött egy lakó az utca másik oldaláról, megkérdezte, mi a véleményem ezekről a kis barna micsodákról? Mondtam neki, hogy semmi közöm hozzájuk, kérdezze azokat, akik idetették őket. De mégis, erősködött az illető.
Kis barna ragacsok mindig is voltak, mondtam, az egész magyar történelem ilyenekkel van tele. Jó, mondja a lakó, de ezek most & itt félelmet keltenek. Ő például retteg, mert élt már akkor, amikor ezek a barna színű mocskok ellepték az egész országot.
Nem kell félni, mondtam a lakónak. Még csak ebben az utcában vannak, és egyébként sem fenyegetnek senkit. Ha meg mégis, jöjjön hozzám, én majd mindenkit megvédek.
De a lakó csak nem akart tágítani. Kötötte az ebet a karóhoz, hogy így, meg úgy! Hogy őt ez a sok barna izé azokra a barna izékre emlékezteti, amikre nem szívesen emlékszik.
Mondtam neki, hogy az az ő baja. Rossz az, aki rosszra gondol. Nem én tehetek róla, ha neki a büdös barna micsodákról a büdös barna micsodák jutnak az eszébe.
Egy másik lakó, aki szintén az utca másik oldalán lakik, az meg állandóan a házmester urat cseszteti. Hogy miért hallgat, hogy mondjon már valamit. Pedig a Laci úr megüzente, hogy ő már épp elégszer megszólalt, hagyják már békibe’. Igaza van a Laci úrnak, én is emlékszem, hogy megszólalt, még azt is tudom, hogy mit mondott. Azt mondta, hogy nem szereti a kis barna ragacsokat, de azokat sem tudja szeretni, akik a kis barna ragacsokkal ijesztgetik az utca lakóit.
Ma meg kijött a kerületből a helyi tévé, megkérdezték, igaz-e, hogy aki kirakta a ragacsokat, azzal együtt szoktunk sörözni.
Nem igaz, mondtam neki. Én nem szoktam sörözni. De az meg erősködött, hogy sokan láttak minket, egy asztalnál ültünk. Az lehet, mondtam, hogy ugyanannál az asztalnál ültünk. De az illető sört ivott, én meg bort. Két különböző ital, mondtam a riporternek.
Az meg zavarában lesütötte a pillantását, nem volt több érve, amivel előjöjjön.
Tényleg büdösek ezek a barna ragacsok, és kezd sok lenni belőlük. De még csak az kéne, hogy megmondjam, mi a véleményem róluk. Hogy személy szerint nem csípem őket, magánemberként meg ízlésem ellen valók. Most ezt ugye hivatalból nem mondhatom, mert azok a szimpatizánsaim, akik szeretik ezeket a barna ragacsokból áradó, régóta nem érzett szagokat, csalódnának bennem.
Márpedig nekem mindenkire szükségem van. Ha majd már nem lesz szükségem rájuk, akkor persze ők majd ezt észre fogják venni. Van gyakorlatom az ilyenben, ne ma kezdtem a praxist - azt a szalonnazabáló ügyvédet is milyen szépen leépítettem...
Láttam a tévében, a Zolit, meg utána a Tibit. Azt mondták, hogy a büdös barna ragacsok ártanak az utcának. Jól megmondták: ha legközelebb valamelyik sajtós ember megkérdezi, hogy mi a véleményem a büdös barna ragacsokról, azt mondom, ugyanaz, mint a Tibinek, meg a Zolinak.
De ezek a szemetek nem akarják abbahagyni. Fellármázzák a fél világot. Azt akarják, hogy mondjam meg feketén-fehéren: szeretem-e ezeket a barna micsodákat, vagy éppen ellenkezőleg: kiver tőlük a hideg?
Az egyik, különösen rámenős sajtóember még egy idegen kifejezést is bedobott. Azt mondja, harántolódjak el a büdös barna ragacsoktól. Azt sem tudom, mit akar, fogalmam sincs, mit jelent az, hogy elharántolódni.
Időt kell nyernem. - Mit szeretne? – kérdeztem vissza. - Hogy harántolódjak el? Nézze, ez nem jó kifejezés. Öntől is el vagyok harántolódva, meg mindenkitől. Merthogy Ön Ön, én meg én vagyok.
Azért nekem sem könnyű: nem tudom, meddig lehet ezt még csinálni. Bizonygatni, hogy semmi közöm a barna ragacsokhoz. És hogy nem kell miattuk aggódni: ha majd túlságosan büdösek lesznek, eltakarítjuk őket.
Tessék? Hogy már most is azok?
Segítség! Ezek a büdös, barna, agyatlan ragacsok úgy látszik, összetévesztettek valakivel…
Föld S. Péter